Gyurcsány ügye csak annyiban politikai, hogy elítélése a jobboldali választók – a többség – közérzetét javítja.
„A történet jellegében valóban megkapóan gyurcsányi: a bukott és nem egy ügyében lebukott, de eddig még nem büntetett volt KISZ-vezér meggazdagodásában szintén a keleti oligarchák útját járta. Timosenko védelmére azonban az ukránok azt hajtogatják, az ügyben a politika az, hogy ilyen alapon sok mindenkit el lehetne ítélni Ukrajnában.
És itt válik el élesen a két ügy egymástól. Ugyanis míg az előbbi egy korrupt, áldemokrata rendszerben folyó politikai ügy, Gyurcsányé egy európai uniós demokráciában reményeink szerint ütemesen előrehaladó számonkérés, mint amilyenre ma oly sok példa van Európában Izlandtól Franciaországon át Horvátországig. Vagyis a párhuzam nem Timosenko és Gyurcsány, hanem Gyurcsány és a volt izlandi miniszterelnök, Geir Haarde vagy horvát megfelelője, Ivo Sanader között van. És még egy. A Timosenko-ügy fontossága mérhetetlenül jelentősebb a volt magyar miniszterelnök elleni pernél, ugyanis ott Ukrajna sorsáról van szó. Arról, hogy Kijev a Nyugat vagy Oroszország szövetségese lesz-e.
Az alpolgármester azt mondja, minden rendben és „kár lenne új választást kierőszakolni, de nyilván a pártok érdeke, hogy mesterségesen gerjesszék a feszültséget”.
Bár lenne hatékony megoldás, az ukrán igazságszolgáltatás malmai igencsak lassan őrölnek. Nem véletlenül. Az ukrán korrupcióellenes akcióközpont vezetője szerint Zelenszkij bizalmi köréig érnek a szálak, így érthető, hogy a korrupció elleni küzdelemben is vesztésre áll az ország.
Bemutatta az ukrán parlamentnek az ország ellenállóképességi tervét, a hadielemzők hangosan felnevettek.
Az egyik túlélő férje a frontvonalon harcol.
Bár a mainstream sajtó holmi diktátorként mutatja be a megválasztott elnököt, a Gaetz-ügy megmutatta, gyorsan képes korrigálni.
A harmadik világháború lenne a következménye.
Egy nagy német betli krónikája: így bukott meg a baloldali–liberális kormány. Kohán Mátyás írása.
