Úttörő dilemmák

„Egyvalami változatlan maradt az elmúlt néhány évben: a véleményhatalmi rendszer még mindig a világot eddig is meghatározó erők kezében van. Azokéban, akik magát a pusztító válságot is okozták, okozzák. De fontos szerepük volt az elmúlt évszázadok során abban is, hogy a »Nyugat nem áll ki keresztény gyökereiért«, sőt a világot ma uraló nyugati hatalmi rend lényege éppen a mindazzal való szembefordulás, ami emlékeztet a szakralitásra. És ez a válság legmélyebb oka!

Amíg el sem kezdtük tisztázni, hogy mit és miként kellene megváltoztatni a zsákutcából való visszaforduláshoz és a jövő felé vezető út kikövezéséhez, addig mire irányulhat az egyébként még jó szándékú cselekvés? Amíg erre nincs válasz, addig hogyan értsük [Orbán beszédének] azt a későbbi részét, hogy »Amerikával való szövetségünk alapja a szabadság iránti szenvedélyes elkötelezettség, Európával a nyugati értékek és a kulturális hagyományok, Kínával a munkaalapú gazdaság és az adósság elleni küzdelem adja a szövetség alapját.« Ha éppen a beszéd elején hallhattuk, hogy a Nyugat nem áll ki értékeiért és keresztény gyöke­reiért, akkor melyek azok az »értékek és kulturális hagyományok«, amelyek összekötnek minket? A szabadságvágy persze nagyon szép erény, de vajon melyik szabadságról van szó? Arról a neoliberális társadalom és gazdaságfilozófia szerinti szabadságról, ami Amerika hatalmi törekvéseit a Magyarországon most oly elismert Ronald Reagan elnöksége óta meghatározza? De hát éppen ez az a pusztító világerő, amely a válságot is okozza, és amely most megsemmisíteni készül – Görögország után – az egész nyugati perifériát!”