Mese Nagy Böhöm királyról

„A Nemzeti Ügyek Kormánya egy picikét paranoid, és egy csöppecskét pszichopata. Ennyi az egész. Voltak például híres cowboyok, akiket pisztolypárbajban senki le nem győzhetett, de nem is tűrték senkitől, hogy beszóljon. És hány nagy művészt ismerünk, akik megroppannak a kiválóság súlya alatt, hogy aztán alkoholistaként, drogosként vagy ámokfutóként tűnjenek fel a hírekben. Hány nagyszerű előadóról jegyezték fel, hogy nem tűrte a kritikát senkitől!  

Ne higgyük, hogy neki ez jó. Képzeljük el az álmatlan forgolódást, a hajnali verejtékes felriadásokat, amikor azt álmodja szegény, hogy valahol az interneten őróla csúnyát írtak. Látja rémálmában a trollt, ahogy begépeli a csúnyát, hegyes körmökkel és perverz vigyorral, aztán a tíz, húsz, harminc többi összeesküvőt, akik lájkolják, terjesztik, továbbküldik. Aztán már ezreket és százezreket álmodik, akik röhögnek rajta, ujjal mutogatnak, nem veszik komolyan. Csatakosan ébred, büdösen, karikás szemekkel, és egyre visszavillan az álmok ezerfejű, vihogó szörnye, a járvány, ami egyre csak fertőz, míg végül mindenki az országban, sőt az egész világ rajta fog röhögni. Még órákig nem tér magához, bizalmatlanul méregeti leghűségesebb kalauzhalait, szóvivőjét és államtitkárát. Hiszen egy pillanat műve, hogy a fenségesből nevetséges legyen, a félistenből bohóc. Ha a kétkedés és a gúny gyökeret ver, akkor minden elveszett.”