„A fél nyugati nyilvánosság tele volt azokkal a hírekkel, hogy az egyiptomi tüntetők a Facebookon és a Twitteren szerveződtek, amely egyes elemzők számára egyenértékű volt azzal, mintha maga a Modernizáció gyűlt volna össze nap mint nap a Tahrir téren, tehát az ott összesereglő tömegek követelései teljesen kompatibilisek a felvilágosodott nyugati civilizációéval. Nemrégiben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség volt igazgatója, a Nobel-békedíjas Mohamed el-Baradei is ilyen nézeteket hangoztatott. Ezek a kijelentések – véleményem szerint – nem csak abból fakadnak, hogy íróik el kívánják fedni a lényeget vagy pedig – taktikai megfontolásokból – meg akarnak felelni a nyugati elvárásoknak, hanem a Nyugaton tanult és/vagy dolgozott arab értelmiségiek (bár sokszor harcolnak ellene) kisebbrendűségi érzéseik ellen küzdenek azzal, hogy kétely nélkül azonosítják a nyugati országok demokratikus elvárásait saját hazájuk demonstrációnak vagy mozgalmainak szlogenjeivel. A különféle közösségi oldalak által nyújtott technikai lehetőségeket – például a mozgósítási képességet – pedig nem szabad összekeverni azoknak a nyugati társadalmaknak a hatalommegosztásról, a vallások közéleti szerepéről, a részvételről vallott felfogásával, melyekben ezek a kezdeményezések megszülettek.
A tüntetők által hangoztatott »le a zsarnoksággal« vagy »szabadságot« jelszavai, azoknak a nemzetközi médiában való folyamatos jelenléte amúgy óriási lelkesedéssel tölti el a világ baloldali közhelyforradalmárait, Slavoj Zizek szlovén filozófus és az egyébként a környezeténél jóval okosabb, a liberális demokráciát az iszlám pajzsaként használó »euroiszlám« Tariq Ramadan (Hassan al-Bana, az Iszlám Testvériség egyik alapítója unokája egyébként) is egyként ájult el a kairói mozgásoktól, magyar követőik is le vannak nyűgözve. A világ »haladó értelmiségei«, köz-értelmiségei (public intellectuals) teljesen elégedettek az eseményekkel, hiszen úgy tűnik, valamilyen »liberal democracy and freedom« születik a piramisok földjén, meg egyébként is jó nézni a tüntetéseket, hiszen ezek önmagukban is »szépek«. (...)
A mai Tahrir téren megálmodott jövő Egyiptoma kiszámíthatatlan, a vonzó szlogenek azért csak szlogenek, lehet hogy Mubarak diktatúráját másmilyen önkényuralom váltja fel, de talán olyan, mellyel nem elégedetlenek sokan s melyre – az idő rövidsége miatt – még nem untak rá. A vékony szekuláris-liberális elit elvei ugyanis nem fedhetik el azt, hogy a masszívabb gazdasági-társadalmi problémák (munkanélküliség, kis mobilitás, stb.) és a társadalom egészének iszlám és törzsi tradicionalizmusa keményebb tények mint az az Egyiptomról kialakított nyugati médiavilág, melynek az egyiptomi forrongás csak egyik elemét alkotja. Ha lesz is valamiféle a nyugati berendezkedésre valamennyire is hasonlító »demokrácia« az arab világ egyik központjában, az csak akkor lehet sikeres, ha a helyi iszlám és törzsi hagyományokkal is megbékél.”