Rabocskák

„Biztos fülkeellenforradalmár vagyok, de valahogy eddig az volt bennem, hogy egy forradalom például a börtönök kinyitásáról ismerszik meg, mert a mindenhol szétterülő magasztos eszme oly mélyen hat az emberek lelkére, hogy szinte azonnal megjavulnak és egy darabig úgy is maradnak. Történelmileg úgy alakult, hogy most nem lehetett a fülkékből azonnal szabadítani rohanni, de a Kegyúr kegyelméből lehetett volna valami amnesztia. Különös tekintettel arra, hogy amúgy is kell a hely a komcsiknak vagy kiknek. De azt azért nem vártam volna, hogy az új hatalom egyik legelső, valóságos intézkedése az lesz, hogy olyan börtönkörleteket nyit újra, amelyeket amúgy éppen embertelenségük miatt kellett bezárni. És ráadásul azért, mert egyebek mellett kell a hely az ifjúságnak.

Régebben a forradalmak éppen az ifjakra építettek, mert olyan eszméket adtak nekik, amelyek aztán - hogy egy kicsit forradalmas, bár annál marxistább fogalommal éljek - termelő erővé váltak. Vagyis a közömbös fiatalok testében fölszaporodott a jót tenni akarás hormonja, és lobogó lélekkel cselekedtek a nép közüdvére. Ez aztán olyan hatással volt a többnyire megrontott életű, bűnben élő ifjakra is, hogy nagyon megjavultak: például betyárból szabadságharcossá lettek, és még az életüket is odavetették a zsarnokság elé, élő pajzs gyanánt.

Most meg már lassan ott tartunk, hogy nem csak buktatni lehet majd a legszerencsétlenebb gyerekeket, de akár büntetőosztályokba is kerülhetnek. Bár talán egyszerűbb lenne, ha Hoffmann Rózsa és Pintér tábornok megállapodna, hogy mindjárt az iskolák pincéjében létesítenek afféle helyes kis börtönkéket, mert az lenne ám az igazi elrettentő erő. Lehetne csúfolni a rabocskákat, meg a munkára nevelés jegyében a jó levegőn ők söprögethetnék az udvart, például. Biztos, hogy forradalom az, amelyik nem a szabadság kiteljesedéséről és az emberiesség eljöveteléről szól? Nem kellene valami eszme, vagy valami afféle?”