„A legfontosabb, a stílus. Hát olyan nem lesz, hogy mélygarázsban benzingőzt szagolva sutyiban borítékokat cserélgetünk. Nokiás doboz meg végképp nem lesz. (Apropó Nokia. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a világcég vezetése hogyan értékeli ezt a hirtelen jött ingyen reklámot. Mert hát most forog a cég neve rendesen. Olyannyira, hogy az ember már a kétszáz forintos tartozást is Nokiás dobozban adja meg a haveroknak. De azért egy ponton túl… ráadásul egy történetben lenni a Hagyó nevűvel.) Szóval esetemben ilyen snassz módi nem lesz: csakis elegáns étteremben finom bort kortyolgatva ráérősen, disznóbőr mappában. Adjuk meg a módját!
És persze a projekt szerves része, hogy állampénzen körbe fogom utazni a földet; télen Barbadoson, Vina del Marban esetleg Makaón (?), nyáron meg a svájci Alpokban múlatom majd az időt. Ezeken a helyeken elengedhetetlenül fontos ápolni a kapcsolatokat és emelni a magyarság renoméját. Ebben az esetben természetesen a szokásos napidíj sokszorosát fogom elszámolni. A velem utazó személyzetnek (titkárnők /egy vörös, egy szőke/, asszisztensek /két barna, egy fekete/, pedikűrös, személyi edző, életvezetési tanácsadók stb.) úgyszintén.
Mindezért cserébe pedig – megígérem – hogy az égvilágon semmit sem fogok csinálni, és így majd ártani sem tudok, ellentétben a kollégákkal. Más kérdés, hogy esetleg hajlandó lennék kidolgozni apró részletekre is kiterjedően ama metódust, ahogy a lopott zsozsó mintegy automatikusan kerülne a bankszámlámra. Nem lenne persze igazán nehéz dolgom, mert ez ügyben nagyon szép, meggyökeresedett történelmi tradíciókkal rendelkezünk: elég csak a dézsma vagy a tized intézményére gondolnunk. És a mienk, mint tudjuk: egy mélyen hagyományőrző társadalom.”