„Szerintem a katolikus egyház nem olvassa jól Isten gondolatait. Ha jól olvasná, szerintem észrevenné, hogy Isten örül teremtménye fejlődésének. Örül annak, hogy az, akit társas lénynek teremtett, képessé vált arra, hogy társaira is tekintettel élje az életét. Örül annak, hogy az, akit az intellektus és a gazdag érzelemvilág lehetőségével ruházott fel, fejlődése során ezeket a képességeit is kibontakoztatta. Tehát annak is örül, ha teremtménye ma már képes megérteni, hogy saját története, az emberi történelem a szenvedéselhárítás folyamatáról is szól, és hogy ő maga ebben a folyamatban képessé vált arra, hogy átérezze mások szenvedését. Amiből egyenesen következik, hogy embertársát aktívan meg akarja kímélni a természeti folyamatoknak való kiszolgáltatottságtól. Isten tehát – mármint az Újszövetség Istene, a keresztények Istene, a zsidók törzsi Istenéről most ne beszéljünk – valószínűleg örül annak, ha teremtménye hetekig, hónapokig, évekig tartó hernyószenvedés nélkül akar megtérni hozzá, és nemcsak elfogadja, helyesli is, ha más teremtményei segítenek neki ebben. Még akkor is, ha ez a teremtmény pap, és még akkor is, ha pápa.
Isten szerintem ezt a sokképességes élőt tiszteli, nem pusztán az életet. És ha az egyenruhás földi tisztségviselők, Isten örömével ellentétben, állati szenvedésekre akarják rákényszeríteni ezt a nagyszerű lényt, akit a szenvedővel közös Istenük megteremtett és megálmodott magának, ha minden méltóságérzetet, önrendelkezési vágyat, szabadságtudatot ki akarnak ölni belőle, mert csak hernyó-létre érdemesítik, másokból meg minden részvétet és segíteniakarást, mert őket meg nem tartják többre a könyörtelen és közönyös fürkészdarázsnál, akkor ezek az emberek nem szeretik se Istent, se az ő képére teremtett felebarátaikat.”