
Oxford

Ketyegő bombáról, majd megbékélésről beszélt a kormánypárti politikusokat f*szfejező Caramel

Az énekes maga is elismerte, ha nem most mondta volna Lázár János, amit mondott, az emberek elmentek volna mellette, viszont szerinte most feszült a helyzet.

Ez már nem csak vízió: az év magyarázkodásába kezdett a botrányba keveredő Caramel

A gyűlölködés a legnagyobb baja a tömegek előtt f*szfejező énekesnek.

Utánanéztünk, hova utazik csütörtökön Orbán Viktor – bemutatjuk a Macron által életre hívott Európai Politikai Közösséget!

Közeleg az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozója, amelyet ezúttal az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban rendeznek meg, 47 európai állam-, illetve kormányfő részvételével.

Házfoglaló palesztinpárti tüntetőket vettek őrizetbe Oxfordban

A régi angol egyetemi városban is elszabadultak az indulatok.

Álló ováció fogadta Kevin Spacey előadását a cancel culture-ról

A színész mélyen meghatódott, hogy újra közönség elé léphetett.






„Ők azt látják, ami van, én pedig azt nézem, ami lesz” – Orbán Viktor a Mandinernek

Oxfordi élményekről, az antikommunista előkészületekről és a magyar történelem lehetséges olvasatairól beszélgettünk Orbán Viktor miniszterelnökkel.



