A Sir Thomas Bodley angol diplomata és tudós alapította könyvtár saját Tolkien-gyűjteményéből származó tárgyak, korai absztrakt festmények, a gyermekeinek írt meséi, valamint a halála után kiadott műveihez kötődő anyagok mellett interaktív elemek, például Középfölde háromdimenziós térképe is helyet kapott a tárlaton.
A kiállítás egyik fénypontjaként vendégeskednek Oxfordban A hobbit és A Gyűrűk Ura trilógia ritka kéziratai és illusztrációi, valamint az író fia, Christopher Tolkien által kölcsönadott tárgyak, köztük Tolkien íróasztala és széke a dolgozószobájából. Az ötévnyi előkészület eredményeként megszületett tárlat 200 kiállítási tárgyának legalább egyharmadát még sohasem láthatta a nagyközönség. A szervezők reményei szerint a tárlat Tolkien és Oxford kapcsolatát is segít megismertetni a látogatókkal.
Tolkien a dél-afrikai Bloemfontein városában látta meg a napvilágot. Miután négyéves korában apja váratlanul meghalt, anyjával és testvérével visszaköltöztek Angliába, Birmingham közelébe. Az oxfordi egyetemen 1911-től klasszika-filológiát, 1913-tól pedig összehasonlító filológiát és angol irodalmat hallgatott. Harcolt az első világháborúban, majd azt követően az angol nyelv hivatalos útmutatójának számító Oxford szótáron dolgozott, később az oxfordi egyetemen tanított óangol nyelvet egészen nyugdíjba vonulásáig, 1959-ig. Az oxfordi évek alatt ösztönzően hatott írói munkájára az Inklings kreatív irodalmi kör, amelynek barátaival – C.S. Lewis irodalomtörténésszel, teológussal, íróval és Charles Williams íróval – alapítója és aktív tagja volt.