A portál cikkének a megírása pillanatában továbbra is egyetemi fokozattal rendelkezőnek tünteti fel magát Hajnal Miklós a LinkedIn-profilján, noha már korábban bevallotta, hogy annak ellenére nincs meg a diplomája, hogy közgazdászként hivatkozott magára a nyilvánosság előtt, írják. Hozzátették, a Momentum XII. kerületi jelöltje
a világ legnagyobb üzleti közösségi hálóján úgy állítja be magát, mint aki az Oxfordi Egyetem alapképzésén szerzett szerzett diplomát (bachelor’s degree),
sőt a profiljához használt borítókép is a patinás brit egyetem egyik kollégiumát ábrázolja.
Emlékeztettek: Hajnal Miklós még tavaly novemberben az Indexnek nyilatkozva elnézést kért, amiért valótlanul állította, hogy közgazdász, így nehezen érthető, hogy az azóta eltelt hónapokban miért nem törölte profiljáról a hamis információt, írják. Azért is érthetetlen, hogy Hajnal Miklós miért nem változtatta meg a valótlan információt a LinkedIn-profilján, teszik hozzá, mert diplomabotránya már eddig is komoly kellemetlenséget okozott neki.
Hajdu Máriát felfüggeztették, mert szóvá tette Hajnal Miklós ügyét