Nyelvvizsga-gate: a meg sem szerzett doktori fokozatára hivatkozott Karácsony

2021. május 15. 09:08

Inkább Gyurcsány Ferencnek adott tanácsokat, amikor a doktori iskoláit kellett volna végeznie.

2021. május 15. 09:08
null

Hazugsággal indította Karácsony Gergely 2018-ban az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjeként országgyűlési választási kampányát, amikor a pártja honlapján közzétett bemutatkozásában azt állította, hogy 2007-ben az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében doktori (PhD) fokozatot szerzett – írja a Magyar Nemzet.

Nem ez az első eset, hogy a baloldal lehetséges miniszterelnök-jelöltje nem mond igazat, ugyanis az elmúlt napokban a nyelvtudása miatt volt kénytelen magyarázkodni, amikor azt állította, hogy van nyelvvizsgája, miközben csak egy lektorátusi igazolása van angol nyelvből. „A főpolgármester akkori állítását cáfolja, hogy egyrészt csak 2007-ben kezdte meg a tanulmányait az említett intézményben. Másrészt a tudományos fokozat megszerzéséhez két nyelvvizsga is szükséges, azonban a baloldal újfent lehetséges miniszterelnök-jelöltjéről azóta kiderült, hogy nincs egyetlen nyelvvizsgája sem” – írja a lap.

 

Be nem fejezett képzés

A portál kiemeli: a lektorátusi papír nem feleltethető meg a klasszikus, államilag elismert középfokú nyelvvizsga-bizonyítványnak, amit az egyetemek szabályzatai kimeneti követelményként előírnak. Karácsony később sem fejezte be a képzést, egyrészt a politikai életben történő feltűnése, másrészt a képzés teljesítéséhez szükséges szigorú nyelvvizsga-követelmények hiánya miatt.

A Magyar Nemzet korábbi, alkalmasságát firtató cikkére válaszul a főpolgármester bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, amiben a nyelvtudásával kapcsolatos kérdéseket kerülte, helyette viszont beszámolt arról, hogy gyerekkorától kezdődően milyen iskolákba járt, majd megerősítette a lap információját, hogy korábbi, középfokú nyelvvizsgával kapcsolatos sejtetésével szemben mindössze az ELTE Bölcsészettudományi Kar – azóta már megszűnt – idegen nyelvi lektorátusán kapott igazolást arról, hogy angol nyelven beszél.

Az már csak ráadás, hogy a fenti hiányosságok miatt Karácsony adjunktusi pályaíve is több mint furcsa” – világít rá a portál.

Doktori iskola

A Magyar Nemzet arról is beszámolt, hogy Karácsony még 2000-ben – miután az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében szociológia diplomát szerzett – a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdte meg első doktori képzését. „Az életrajza szerint 2000 óta rendszeresen publikál a nyomtatott sajtóban, több tucat tanulmánya jelent meg akadémiai folyóiratokban, tanulmánykötetekben, azonban a Corvinusról 2003-ban pont amiatt tanácsolták el, hogy nem teljesítette a tudományos képzés kötelezettségeit. Ennek ellenére Karácsony a Budapesti Corvinus Egyetem politikatudományi intézetének az oktatója lett, először tanársegédi, majd 2008-tól adjunktusi beosztásban, nyelvvizsga és tudományos fokozat nélkül, tehát megelőlegezett bizalomból dolgozhatott az egyetemen.”

Karácsony a kérdéses időszak során a Medián közvélemény-kutató intézet kutatásvezetője, majd kutatási igazgatója volt. Ekkor dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalnak is, ahol családi cége 2006 és 2009 között több tíz millió forint értékű tanácsadói megbízást kapott a szocialista–szabad demokrata Gyurcsány-kormánytól.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2021. augusztus 08. 19:12
"Nem ez az első eset, hogy a baloldal lehetséges miniszterelnök-jelöltje nem mond igazat" És az első esetet várom amikor igazat mond, lehet hogy hiú ábránd..
szürkeSzarvas
2021. május 15. 13:28
A "hosszú kajla" hiába goj-azokhoz aljasult,akiket szolgál. Szinte semmi sem igaz vele kapcsolatban. Ez a helyzet.
Fila2020
2021. május 15. 13:01
Karácsony alulmúlja az összes eddigi miniszterelnök jelöltet. Nincs benne semmi, ami egy jó miniszterelnököt jellemez. Igaz, hogy magas, őszintén tud hazudni, és, ha nem is országot, de biciklit azt tud vezetni.
Rocktoberi
2021. május 15. 12:52
Ezek az új információk nem módosították lényegesen a róla alkotott véleményemet. Könyvtár-büfé szakos hangember nulla teljesítménnyel. Hacsak az nem számít annak, hogy még nem ásatták el a ballib oldal oligarchái.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!