Caramel most megkapta a magáét: „Belerúg, beletapos, beletörli a cipőjét ebbe a közösségbe”

A Fidesz kampánynyitóján még elfogadta a gázsit, sőt, dicsérte is a kormányt.

Az énekes azt állítja, nem konkrét személyre vonatkozott minősíthetetlen stílusú kritikája, valamint úgy emlékszik, nem tudta, hogy a Fidesz kampánynyitóján lépett fel – mindkét kifogása finoman szólva is nehezen hihető.
Kínos magyarázkodásba kezdett Molnár Ferenc „Caramel” azt követően, hogy szegedi fellépésén minősíthetetlen stílusban szidta a politikusokat, egyes szavaival egyértelműen Orbán Viktor miniszterelnökre utalva. Az énekes leglelkesebb követői is kiakadtak, főleg azért, mert miközben Caramel az összetartozásról és a szeretetről prédikált, olyanokat mondott, hogy „ezek a f*szfejek, a kib*szott Oxfordon annyit tanultak meg, hogyan kell megosztani az embereket”.
Vélhetően ő is érezte, hogy a botránya kifogásokat igényel, a Telexnek pedig fel is mondta a leckét:
Caramel azt állítja, nem utalt konkrét személyre a kritikájával, pedig a véleményére érkező hozzászólásokból is nyilvánvalóan látszik, hogy mindenki tudja, Orbán Viktor tanult az Oxfordon.
A Megasztár győztese azzal védekezett, hogy sajnálja a trágárságot, de „rutintalan” abban, hogyan kell megszólalni ezekről a témákról.
Caramel reagált Hoppál Péter kritikájára is: állítása szerint ő nem tudta, hová hívták meg, amikor fellépett Baranya vármegyében. Csakhogy az országgyűlési képviselő a Mandiner kérdésére megerősítette: 2022 tavaszán nyilvánvalóan a Fidesz Baranya 02-es pécsi országgyűlési kampánynyitójára fogadta el Caramel a meghívást, sőt, az eseményen dicsérte a kormány politikáját és szelfizett is Hoppál Péterrel – nehezen hihető, hogy nem tudta, hová hívták meg.
Aztán, amikor a laikus szemlélő számára, aki nem foglalkozik a politikával, nem ért hozzá, úgy tűnik, hogy kormányváltás lesz, akkor belerúg, beletapos, beletörli a cipőjét ebbe a közösségbe. Ez rendkívül ízléstelen, főleg ebben a méltatlan stílusban
– szögezte le Hoppál Péter.
„A gyűlölködés szembemegy a kereszténységgel, én pedig hívő emberként szomorúan látom, hogy a politika a közösségi médiát felhasználva hogyan kelt gyűlöletet” – tette hozzá a Telexnek a politikusokat tömegek előtt f*szfejező Caramel.
Ezt is ajánljuk a témában
A Fidesz kampánynyitóján még elfogadta a gázsit, sőt, dicsérte is a kormányt.
Nyitókép: Molnár Ferenc „Caramel” Facebook-oldala