bencés

2022. január 29. 20:01
„Az Isten által a föld felé küldött szeretetet – amit a napfény szimbolizál – legtranszparensebben a szőlőnövény gyűjti magába” – vallja Liptai Zsolt. Pannonhalma főborászával ezeréves hagyományokról, a mai boros kísérletezésekről és a hegyre épült apátság szellemiségéről beszélgettünk. Pincesor portrésorozatunk újabb része következik!
Mihályi Jeromos OSB
2018. március 11. 14:37
A 31 éves Mihályi Jeromost választotta meg perjellé a tihanyi bencés közösség Korzenszky Richárd lemondása után. A fiatal elöljáró szerint igenis van jövője és létjogosultsága a szerzetességnek korunkban is, mivel az emberek vágynak a közösségi lét pozitív példáira. Beszél Tihanyról, a szerzetesek életéről, a közösség fontosságáról is interjúnkban.
Mandiner.keresztény
Élő közösség Tihanyban
2016. május 9. 9:10
Bizony lehet valaki magyar úgy, hogy nem keresztény; és európai úgy, hogy nem magyar – mondja a Mandinernek Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tihanyi perjel. Korzenszky szerint nem jó az oktatás túlzott központosítása, viszont tárgyi tudásra és memoriterekre szükség van. A tihanyi perjel úgy látja: baj, hogy nincsenek társadalmi elvárások, normák, nincs különbség jó és rossz között; a vallásos ember értékrendje pedig igenis közügy. Interjúnk.
Mandiner.keresztény
Szexuális visszaélés
2016. március 29. 16:38
Húsz éve volt, kivizsgálták: egy volt pannonhalmi diák tett bejelentést szexuális visszaélés miatt egy ma már hetven évnél idősebb szerzetestanárral szemben. A szerzetes vállalta felelősségét, önfeljelentést tett a Győri Járási Ügyészségen, ahol megállapították: a szerzetes bűntettet valósított meg, azonban ez mára elévült.
Mandiner.keresztény
Modern középkor
2016. február 23. 10:02
„Én – sokan ezért titulálnak liberálisnak – a II. Vatikáni Zsinat szellemiségében alakítottam az életemet: szeretet, nyitottság, elfogadás, párbeszéd. Mindaz, ami meggyőződésem szerint Jézust és egy keresztény embert jellemez. Nem a félelem, az árulás, a hazudozás, ami nagyon szépen megfér a vallásos színezettel is” – mondja a Mandinernek Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. A Magyarországnál is idősebb kolostorban 52 éve szolgáló, azt 25 éve vezető, most hetvenéves főapát arról is beszél: Pannonhalma a szabadság lehetősége. „Ha valaki nem lop, hanem épít, és nem valami ellen tesz, hanem valamiért él, akkor olyan lesz, mint Pannonhalma.” Várszegi Asztrikkal a kommunizmus nyomoráról, a migránsok megsegítéséről és a modern középkorról is beszélgettünk. Életútinterjúnk.
Mandiner.keresztény
2015. december 20. 14:35
A hagyományaink, a tradícióink ízig-vérig keresztény gyökerűek, de ez nem jelenti, hogy cselekvésben és hozzáállásban is azok vagyunk. A keresztény Európa, keresztény Magyarország utópia, ábránd. Interjú.
Mandiner.keresztény
2015. december 16. 14:50
A Magyar Bencés Kongregáció prézes apátjaként Dr. Notker Wolf OSB prímás apáttal, a Bencés Konföderáció legfőbb elöljárójával egyetértésben kijelentem, hogy a révkomáromi házunkra és javaira vonatkozó dekrétumban foglaltakat nem tudom elfogadni.
Mandiner.keresztény
Roma locuta, causa finita
2015. december 15. 14:10
Megszüntette a Vatikán a komáromi bencés rendházat – írják a szlovákiai magyar portálok. A rendház és a Nagyszombati Érsekség közti vita még 2014-2015 fordulóján került nyilvánosságra, az érsekség korábban több döntés szerint is jogtalanul tartott igényt a bencések ingóságaira, beleértve csallóközi földeket is. Amikor az érsekség megszüntette a rendház jogalanyiságát, a Vatikán semmisnek nyilvánította a döntést. Most azonban az érsekség javára döntöttek.
Mandiner.keresztény
Szerzetesi fölény
2015. október 28. 14:52
A Deák Téri Evangélikus Gimnázium, a budapesti Piarista Gimnázium és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium vezeti a HVG 2016-os, egyházi intézményeket rangsoroló listáját.
Mandiner.keresztény
2015. július 4. 15:42
Püspökként pedig az a feladatom, és ezt szeretném ezúton is megtenni, hogy bocsánatot kérjek azért, hogy mi, keresztények ilyenek is vagyunk. Interjú.
2015. május 28. 13:20
Pannonhalmán talán hamarabb felfigyelhettek volna a homoerotikus élményekről is verselő bencésre, baloldali, liberális lapok ünnepelt sztárjára.
Mandiner.keresztény
2015. május 27. 1:29
Soha életemben nem molesztáltak Pannonhalmán, nem bántottak, bár iszonyatosan nehéz 4 év volt. Viszont ha nincs ez a hely, valószínűleg nem tartok ott az életben, ahol most vagyok.
Mandiner.keresztény
2015. április 9. 10:50
Tiltakozó aláírásokat gyűjt a Ján Orosch nagyszombati érsek által felszámolt komáromi bencés rend kapcsán több aktivista. Az íveket Rómába szeretnék eljuttatni az érintettek, miután összegyűjtik és feldolgozzák azokat - számolt be az Új Szó.
Mandiner.keresztény
2015. február 7. 12:01
Semmisnek nyilvánította a Vatikán a nagyszombati érsekség azon határozatát, amellyel megszüntették a komáromi bencés rendház jogalanyiságát, mivel annak nem volt erre jogköre. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a rendházat tulajdonló Magyar Bencés Kongregáció nevében kész a vatikáni államtitkársághoz fordulni, ha Nagyszombat nem tesz eleget a Szentszék mostani döntésének.
Mandiner.keresztény
2014. szeptember 25. 11:14
Nemzeti emlékhellyé vált a Pannonhalmi Főapátság, az ezt jelképező sztélét szerdán avatták fel.
Mandiner.keresztény
2014. május 29. 14:07
Megéreztem, hogy az egyházi iskola kivételes lehetőség az emberformálásban.
Mandiner.keresztény
2014. március 27. 10:47
Felszentelték Thaiföld első férfi szerzeteskolostorát, melyben Vietnámból származó bencések laknak majd – írja az asianews. A szerzetesek kukoricát és rizst termesztenek majd, valamint gyümölcsfákat nevelnek.
Mandiner.keresztény
2014. március 10. 13:20
Ferenc pápa döntését, hogy kettőjüket egyszerre emeli a szentek sorába, elsősorban az motiválta, hogy a két pápa szolgálatára azonos nézőpontból lehet tekinteni.

összesen: 25 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó