„Élete egyik meghatározó területe a tanári, igazgatói munkássága. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
Igazgatóként sokszor összeszorult a szívem: a legféltettebb kincsüket, a gyermeket bízzák ránk a szülők. Vajon meg tudunk felelni a kihívásoknak? Életem egyik legszebb szakasza volt a tíz éves gimnáziumi igazgatói tevékenységem. Mozgalmas volt, rengeteg emberrel találkoztam, a szülőkön keresztül érezni lehetett az egész országot. A sok diák, a sok tanítvány nem egyszerűen emlék: ma is jelen vannak az életemben.
Oktatás- és iskolapolitikusként meghatározó szerepe volt a katolikus iskolarendszer újraindulásában. Milyen szempontokat tartott fontosnak ennek kialakításában?
Szerzetestanárként kezdtem a papi szolgálatomat, az akkori politikai rendszer korlátai között. Megéreztem, hogy az egyházi iskola kivételes lehetőség az emberformálásban. Amikor a politikai változások után lehetőség nyílt arra, hogy új iskolák induljanak, a mögöttem lévő tapasztalatokkal igyekeztem megtenni mindent, hogy bővüljön ez az iskolarendszer. Fontos volt hangsúlyozni, és ma sem szabad erről elfeledkezni, hogy az iskola nem hitbuzgalmi intézmény, nem szabad összetéveszteni a templommal. De óriási kihívás, hogy a fiatalok számára határozottan képviseljük a keresztény értékrendet, és felkínáljuk a látókör kiszélesítését. Örülök annak, hogy szép számban vannak iskolák. Minél több elkötelezett pedagógusra van szükség, akik élő tagjai a helyi egyházközségnek is. (...)
Több díj is elismeri értelmiségnevelő tevékenységét. Mi az értelmiség, a keresztény értelmiség feladata a ma?
Sokan vitatkoznak, töprengenek azon, mi is az értelmiségi feladat. Az értelmiségi lét nem azonos a képzettséggel, különböző oklevelek birtoklásával. Értelmiséginek lenni annyit jelent, mint bátran gondolkodni, a véleményemet megfogalmazni, és képviselni a nyilvánosság előtt is. Az értelmiségi lét nem azonos a pártpolitikával. Értékrend képviseletét, vállalását jelenti. Úgy, hogy felelősnek érzem magam a közügyek alakításáért is.”