Lázár elárulta: erre kérte Orbán Putyint a moszkvai csúcstalálkozón

Régen volt olyan vezetője Magyarországnak, akinek nagyhatalmak veszik számba a véleményét – mondta a miniszter.

A miniszter szerint a vizsgálat „kemény és szigorú” lesz.

Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői Facebook-videójában határozott üzenetet küldött a magyar építőiparnak: meg kell védeni az alvállalkozókat, és véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy hosszú hónapokig nem jutnak hozzá a munkájukért járó pénzhez.
A minisztert a hétvégén több érintett is felkereste azzal, hogy állami beruházásokon dolgoznak alvállalkozóként, mégsem kapják meg a nekik járó összegeket. Lázár erre reagálva soron kívüli, általános vizsgálatot rendelt el minden állami beruházásnál, különös tekintettel arra, hogy a kifizetések hogyan és milyen ütemben történnek.

Minden fővállalkozót elszámoltatunk, minden fővállalkozót előveszünk”
– fogalmazott. Hangsúlyozta: aki tisztességesen, jó minőségben és jó áron elvégezte a feladatát, annak akár soron kívül is meg kell kapnia a jogos járandóságát. A következő hetekben minden fővállalkozónak kötelessége kifizetni az alvállalkozóit – tette hozzá.
Lázár szerint a vizsgálat „kemény és szigorú” lesz, és egyértelmű: „az alvállalkozók pénzhez jutnak, a fővállalkozók kapaszkodhatnak.” Arra kérte az érintetteket, hogy panaszaikat mielőbb jelezzék Juhász Tünde közigazgatási államtitkárnál.
A helyzet apropóját adta, hogy a sajtóban korábban megjelent: a V-Híd Z több alvállalkozóját nem fizette ki, majd a cég vezérigazgatóját menesztették. Az Index rákérdezett Mészáros Lőrinc tulajdonosnál, volt-e köze Lázárnak a döntéshez.
Ezt is ajánljuk a témában

Régen volt olyan vezetője Magyarországnak, akinek nagyhatalmak veszik számba a véleményét – mondta a miniszter.

Az üzletember azonban visszautasította ezt:
Példátlan lenne, ha egy miniszter hatására bocsátanám el a vezetőmet – ilyen nem történt.”
Mészáros hangsúlyozta: a csoportja mindig tisztességesen járt el az együttműködő vállalatokkal, a mostani ügyet pedig inkább politikai támadásnak nevezte. Mint mondta, nincs folyamatban feljelentés egyetlen cégük ellen sem, és személyes tapasztalatból tudja, milyen hátrány érheti az alvállalkozókat.
Nyitókép: Képernyőfotó