A fegyvergyártók bevételei globálisan is növekedtek, bár korántsem ennyire: összesen 679 milliárd dollárt keresett a fegyveripar 2024-ben, a megelőző évhez képest tehát 5,9 százalékkal többet.
A növekmény jelentős részben Európában és az Egyesült Államokban realizálódott, viszont a száz legnagyobb fegyveripari vállalat közül már kilenc a Közel-Keleten székel.
Európában tizenhét fegyveripari vállalat alapított új leányvállalatot, vásárolt fel egy másik céget, vagy bővítette termelését új gyárakkal, gyártósorokkal. A SIPRI azonban figyelmeztet, hogy Kína könnyedén véget vethet az európai fegyverkezésnek a ritkaföldfémek exportjának korlátozásával. Ezzel a lehetőséggel már számos európai fegyveripari szereplő is számol.
Az USA öt legnagyobb fegyvergyártója 2018 óta most először növelte termelését, viszont munkájukat jelentős késések és költségnövekmények akadályozzák, főleg a Lockheed Martin F-35-ös harci repülőgépe és a Columbia osztályú tengeralattjáró esetében.
Nyitókép: Ludovic MARIN / AFP