Bajban vannak, akik eddig pokollal meg kénkövekkel riogattak

„Mit gondol, amikor arról beszélnek politikusok, hogy a »keresztény Európa megvédése a tét«, vagy »Európát a kereszténység különbözteti meg a többi kontinenstől«?

Annál találóbbat, mint amit egy angol történésznél olvastam, nehezen mondhatnék: Európa, úgy ahogy van, minden esendőségében keresztény konstrukció. És lám, mire jutottunk? De ki tudja, mi lett volna – teszi hozzá –, ha nincs kereszténység? A hagyományaink, a tradícióink ízig-vérig keresztény gyökerűek, de ez nem jelenti, hogy cselekvésben és hozzáállásban is azok vagyunk. A keresztény Európa, keresztény Magyarország utópia, ábránd. Akik az ellenkezőjét hangoztatják, őszintén feltehetnék a kérdést: tényleg a kereszténységünket védelmezzük? Nem inkább a jólétünket, a kényelmünket és a biztonságunkat féltjük?

Egyszerű elhatározás kérdése volna csupán a harmonikus együttélés a másfajta kultúrából, vallásból érkezőkkel?

Nehéz itt bölcsnek lenni, de az együttélés kérdései jelentéktelenek ahhoz viszonyítva, hogy képesek vagyunk-e megnyitni a szívünket. Ha a történelmet nézzük, számos párhuzamot tudunk felvonultatni, hogy népek hogyan szorítottak ki virágzó vagy hanyatló civilizációkat, hogyan léptek az örökségükbe, hogy aztán néhány évszázad után ők is átadják a helyüket valami másnak. Most azonban nem a történelmi erők mozgásának ezt a dinamikáját érzékelem, hanem a feszült légkört, a felszított indulatokat. Ráadásul mi, magyarok, mintha leragadtunk volna az Egri csillagok török- és iszlámszemléleténél. Pedig nem a XVI. század Oszmán Birodalmával állunk szemben! Nemrég a bencés apátok gyűlésén Fekete-Afrikában jártam, valahol mélyen az Egyenlítő alatt. Hihetetlenül hatott rám az ottani nyomorúság. Rövidesen ez az Afrika is megjelenhet – sőt már meg is jelent – Európában. Már csak ezért sem lehet keresztény–muszlim ellentétre egyszerűsíteni, ami történik. Több ismeretre és józan hangra lenne szükség. De sajnos a politikai ráhatás és – ha lehet így fogalmazni – az egyházi tájékozatlanság erősíti egymást, táptalajt ad az egysíkú gondolkodásnak.

Nem tart attól, hogy az ilyen kijelentéseivel bajt hoz a fejére? Már eddig is gyakran megkapta, hogy a liberálisok szócsöve!

Egyszerűbb megoldás valakire a liberális jelzőt szitokszóként ráragasztani, mint tájékozódni a világ dolgairól, nyitott lélekkel és szellemmel gondolkodva a realitásokból kiindulni. Mi, keresztények, nem mindig vagyunk köszönő viszonyban a valósággal: a múltban vagy a jövőben élünk, holott a Miatyánkban is azt imádkozzuk, hogy a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Tehát a cselekedeteinkben is a mára kellene koncentrálnunk. Még fiatal püspök voltam, amikor 26 éve, a korábbi szocialista Magyarországról az európai püspökök konferenciájára becsöppenve döbbenten hallgattam, hogy ott az iszlámról diskurálnak. Rájöttem, hogy a fizikai bezártságunk szellemi bezártsággal párosult. Amikor pár éve az egyik zsidó barátommal Jeruzsálemben sétáltam, ő, elhaladva egy kapu előtt, felgyorsította a lépteit, és engem is magával húzott. Kiderült, hogy előző nap ott ölték meg egy társát. »Asztrik – fordult hozzám –, a zsidóknak és a keresztényeknek össze kell fogniuk, mert ma az egyikünk, holnap a másikunk torkát vágják el.« Európa ma olyan, mint a Titanic. Fönt még a Wiener Walzert húzzák, de lent már ömlik be a víz.”