A Vatikán különböző illetékes hivatalaiban dolgoznak a részletek előkészítésén. II. János Pál temetéséhez hasonló nagyságrendben jelentkeztek be államfők, diplomaták, akiket az olasz hatóságokkal együtt méltóképpen kell fogadni, utazásukat, tartózkodásukat Rómán belül lebonyolítani, s ez kifejezetten a pápa államtitkárságának a feladata, különös tekintettel a protokoll osztályra. A pápai szertartásmester hivatalának kell gondoskodnia arról, hogy liturgikus szempontból minden rendben történjék, legyen pl. elegendő számú áldoztató pap, stb. A Pápai Ház Prefektusi Hivatala – amelynek illetékessége az audienciák szervezése – szokott foglalkozni azzal, hogy elegendő szék álljon rendelkezésre, de ezt a munkát a Vatikán Állam Kormányzósága koordinálja, ezt nevezzük itt mi Governatoratónak. Mindenkire számos részfeladat jut, s örömmel készülünk az ünnepi eseményre.
Ön II. János Pál idején kezdett dolgozni a vatikáni államtitkárságon. Azóta XVI. Benedek es Ferenc pápa szolgálatában is állt. Hogyan jellemezné a három pápaság tükrében a lengyel pápáét?
II. János Pál pápa – bár az előbb inkább politikai értelemben méltattam szolgálatát – korábban is, és itt, Rómában is képes volt arra, hogy főpapi szolgálatának lelki oldalára helyezze a hangsúlyt. Neki is – csakúgy, mint a többi pápának – az egyes személyek voltak a fontosak, mert közelebb akarta hozni őket az evangéliumhoz. Ezt a beállítódást világegyházi dimenziókba kellett áthelyeznie, amit sikeresen meg is tett, bár tudjuk, hogy élő, lüktető, népegyházi közegből, a lengyel egyházból, annak mindennapi hagyományvilágából érkezett. Talán nála a leghangsúlyosabb az, amit most tovább erősít Ferenc pápa szolgálata: a pápai hivatal globális, világméretű gyakorlása az egyes emberek szolgálatán keresztül. Ő az, aki elkezdte használni a kis népek nyelvét is, és nem véletlen, hogy a lengyel nyelv – éppen méretei miatt – pápai világnyelvvé vált, s ez mindmáig így is maradt. A népegyházi »kiképzés«, amelyben része volt, kifejeződött abban is, hogy krakkói segédpüspök, majd érsek korában, nagyböjtben, majd nagyhét folyamán szeretett órákra, sőt fél napokra is eltűnni a Krakkó-közeli Kalwaria Zebrzydowska zarándokhelyre, ahol egyszerű fekete reverendában, fekete kabátban vett részt a hívek között az áhítatban, a keresztúton. S amikor már a sokadik versszaknál mindenki feladta az éneklést, vagy előkapta énekeskönyvét, ő akkor is kívülről énekelte tovább a népénekeket.”
