Nem szolgálták a magyarokat?
A Szentszék nevében a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációja meghallgatta az államtitkárság véleményét és megvizsgálta a szlovákiai Nagyszombati egyházmegyében működő komáromi Bencés Közösség helyzetét.
A kongregáció szerint nem teljesültek Ján Sokol, akkori nagyszombati érsek 1990 szeptember 12-én hozott dekrétumában lefektetett feltételek az érintett közösség létéről, amely ahelyett, hogy megerősítette volna a bencés jelenlétet Szlovákiában és támogatta volna az itteni magyar hívők pasztorációs gondozását, a helyi egyházközösséggel szembeni meg nem értés forrásává vált.
A kongregáció arról is döntött, hogy a bencés közösséghez tartozó szlovák területen lévő egyházi ingó és ingatlan vagyon az 197-es, 1995-ös és 2008-as Apostoli Konstitúciók alapján és az Államtitkárság Államokkal való Kapcsolatok Részlegének 2011. október elsejei igazolása értelmében a szlovákiai egyháztartományt illeti meg, konkrétan a Szlovákia területén lévő egyházi egységeket, ahol jelenleg is találhatók. A Nagyszombati Érsekség üdvözli a Szentszék döntését.
Meg kell védeni a vagyont