A magyar ember keresi Tihanyt – az apátság új, fiatal perjele a Mandinernek

Mihályi Jeromos OSB

Ön olyan fiatal, hogy – ha jól tudom – csak különleges szabályok betartása mellett lehetett perjelnek megválasztani. Elmagyarázná ezt a helyzetet?

A Magyar Bencés Kongregáció konstitúciója szerint ahhoz, hogy valakit abszolút többséggel megválaszthassanak elöljárónak, harmincöt évesnél idősebbnek kell lennie, több mint ötéves papi szolgálat szükséges, és tíz évnek kell eltelnie az ünnepélyes fogadalom megtétele után. Ha valakinél ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor 2/3-os többség kell a megválasztásakor. Ez volt a helyzet most is.

A háromból egyik feltételnek sem felelt meg, igaz?

Igen.

A tihanyi közösség az elmúlt években alaposan megfiatalodott. Az átlag most már középkorú. Mi ennek az oka, hiszen nem ez a jellemző az egyházban?

Mi négyen fiatalabbak, akik az elmúlt tíz évben lettünk bencések, mindnyájan bencés diákok voltunk, ami biztosan rengeteget számít. Nekünk volt már valamilyen hátterünk. Tihanyt olyan monostornak ismertük meg, aminek van egy sajátos profilja. Nem olyan hangsúlyosan van jelen az oktatás, mint Pannonhalmán, ahol ott a gimnázium, de azért itt is lehetőség nyílik a tanításra a helyi iskolában. Jelen van a vendéglátás, a vendégfogadás, ami szintén fontos eleme a bencés lelkiségnek. Emellett vonzó volt az itt élő kisebb közösség. Sokat számít, hogy ez most már egy fiatalodó közösség.

Most olyan szerencsések vagyunk, hogy nagyjából ötévente van egy ünnepélyes fogadalomtétel Tihanyban.

Ön személy szerint miért Tihanyt választotta?

Nem titok, ha akkoriban lett volna lehetőség Győrbe jelentkezni, oda mentem volna, hiszen ott jártam gimnáziumba. De akkor még nem volt önálló noviciátusa a győri közösségnek, így Tihanyba jelentkeztem. Amúgy nálam is főleg az előbb említett szempontok játszottak szerepet. Ha akkoriban megkérdeztek volna, Győr lett volna az első választásom, de ha ma kérdeznének, már semmiképpen nem cserélném el Tihanyt másra.

A személyes hivatásának mi a története?

Nem volt jelenésem vagy semmilyen hasonló extrém élményem. Egyszerűen a gimnáziumban láttunk egy vonzó bencés közösséget. Néhányan fiatalok eljártunk az atyák közös imájára, énekeltünk a kórusban. Akik „hivatásgyanúsak” voltak a gimnáziumban, azok lecsapódtak ebben a kis közösségben. Nagyon fontos volt számunkra az élő szerzetesközösség pozitív példája.

Hogyan fogalmazná meg, mi lesz a feladata perjelként, a közösség vezetőjeként?

Szerintem ma egy bencés vagy bármilyen szerzetesközösség vezetőjének az első feladata a közösség  animálása. Mindenkire, a közösség minden egyes tagjára konkrétan figyelni kell, kísérni kell az életüket. A másik fontos feladat odafigyelni a közösségen belüli dinamikára, irányítani, terelni azt. A bencés regulában rendkívül hangsúlyosan szerepel az apátnak, a közösség vezetőjének fontossága. Mi apátközpontú rend vagyunk. Nekem perjelként, vezetőként feladatom kijelölni, kinek mi a szerepe a közösség életében. A szerzeteseknek is nagy kísértés, hogy az elöljáróra mutogassanak, megfeledkezve a saját felelősségükről. A közösség vezetője nagyon sokat tud segíteni abban, hogy a dinamizmus jól működjön, ha jól osztja el az egyéni feladatokat, és mindenki megtalálja a helyét, hasznosnak, értékesnek érezheti magát.  

Most olyan társainak lett elöljárója, akik jóval idősebbek önnél, ön fölött álltak, amikor belépett a rendbe. Mennyire nehéz helyzet ez?

Amikor megválasztottak, Asztrik főapát úr igazán megszívlelendő tanácsot adott. Azt mondta: az idősebbnek légy az öccse, a fiatalabbnak pedig a bátyja. A barokk elöljáróság eszménye fölött mára eljárt az idő. Az idősebb testvéreket szolgálni kell. Figyelni rájuk, ha betegek, segíteni őket, ha segítségre van szükségük. Ha én szolgálatként fogom fel a feladatomat, akkor ők is meg fogják hallani, ha kérek tőlük valamit. Számomra ez persze azért furcsa helyzet.

Mi a jelentősége ma a szerzetesi életnek? Egyáltalán: van a XXI. században létjogosultsága ennek az életformának?

Mi is különbözteti meg a szerzetest az egyházmegyés papoktól? Az előbbi számára van egy közösség, amihez tartozik. Mi, bencések stabilitást fogadunk, ami azt jelenti, hogy  abban a monostorban éljük le az életünket, ahol belépünk a rendbe. Ez az úgynevezett monasztikus rendeknél nagyon fontos. Ma mindenki önmagára koncentrál, individualista gondolkodás vesz minket körül már fiatalon is. „Tanulj, és egyedül sikeres leszel!” – ez a jellemző gondolkodás. Pedig az emberekben van igény a közösségi létre. Sajnos rengeteg család felbomlik, és a gyerekek már a családban sem tapasztalják meg a közösség élményét.

Azt látja, hogy a szerzetesek együtt étkeznek, imádkoznak, együtt vonulnak a kápolnába. Aki még inkább megismer minket, azt is látja, hogy ki merjük javítani egymást, korrekciót tudunk alkalmazni egymás irányába, a konfliktusokat is kezelni tudjuk. Erre a közösségi élményre, amit a szerzetesek életében láthatnak az emberek, nagy igény van ma is.

Közösségben élni jobb, mint egyedül. Az egyházmegyés papok számára sokszor komoly gondot jelent a magányosság. Nem egyszerűen csak a könnyebb utat választják a szerzetesek?

Sok olyan egyházmegyés pap van, aki nem tudna a mi szerzetesközösségünkben élni, maguk is mondják nekem sokszor. A szabadságát nehezen adja fel az ember. Sok egyházmegyés paptestvérünk van, aki vonzódik a szerzetesi életformához, de nem képes feladni azt a szabadságot, hogy a maga ura legyen, saját maga ossza be az idejét, a feladatait. Szerzetesnek lenni sem könnyű, csak a nehézségek másban mutatkoznak meg, mint az egyházmegyés papság esetében.

Hogyan kell elképzelni egy szerzetesi közösség életét? Milyen a napirendjük?

Fél hétkor imádkozzuk közösen az első zsolozsmát. Az imaóra után reggelizünk, aztán mindenki a feladatai után néz az iskolában, a plébánián vagy az irodában. A tihanyi közösség munkaterületei nagyon szerteágazóak. A turizmus koordinálása jelenti a legnagyobb kihívást számunkra. Mi, szerzetesek is tartunk idegenvezetést, kiállítást szervezünk, gyertyát öntünk, teát készítünk, földet művelünk; és természetesen aktív szerepet vállalunk az Apátság fejlesztésének tervezésében, majd azok kivitelezésében.

Délben ismét közös imaóra van, majd együtt ebédelünk. Ebédnél mindig megvárjuk egymást, ilyenkor senki nem áll fel az asztaltól, mondván hogy dolga van, hanem közösen kezdjük és fejezzük be az étkezést. Ebéd után folytatjuk a munkát, illetve az idősebbek, ha tehetik, sziesztáznak kicsit. Ahogy mondani szokás: „Jó bencés házban délután háromig csak az ördög nem alszik”. Este együtt veszünk részt az eucharisztián, közösen vacsorázunk és elimádkozzuk a zsolozsmát. Mindez azt jelenti, hogy a közösség naponta mintegy három órát ténylegesen együtt tölt.

Tihany neve csendet jelent. Önök sokat hangsúlyozzák, hogy Tihanyban a békét, a csendet kell keresni. Hogyan lehetséges ez a Balaton talán legforgalmasabb turistaközpontjában? Nincs itt ellentmondás?

Nyáron nem biztos, hogy reggel tíz és este hat között kell keresni a csendet. De késő este és korán reggel nyáron is csend van. A csend keresése amúgy sem kizárólag arról szól, hogy a környezetünkben csend van-e vagy sem. Budapesten is lehet a csendet keresni. Ez inkább a belső béke keresése.

Akkor önt tényleg nem zavarja az a kavargás, ami nyáron körülveszi a közösséget?

Számomra személy szerint ez nem gond. Őszintén, nem zavar. Azért van nyitva a templom, a monostor egy része, mert valamilyen üzenetet akarunk átadni. Tekinthetek én úgy egy csoportra, akiket körbevezetek, hogy ők elveszik a békémet, de úgy is nézhetem, hogy jön harminc csillogó szemű vagy néha kevésbé érdeklődő gyerek vagy felnőtt, akiknek valami értéket át tudok adni, akiket meg lehet szólítani. Amit elmondok, azt lehet, hogy elfelejtik, de a találkozás lehet pozitív emlék a számukra. Én így szeretnék tekinteni arra a 120 ezer turistára, aki évente ellátogat hozzánk.

A bencés közösség élete szorosan összefonódik Tihany településsel. Miben állnak ezek a kapcsolatok?

Az iskolát is beleértve, aminek mi vagyunk a fenntartói, 60-70 embernek adunk munkát. Emellett plébánia is vagyunk. Tihany községnek mi vagyunk a lelkipásztorai. Ez jó kapcsolódás. A tihanyiak az országos átlagnál jobban látogatják a szentmiséket. A turizmus is fontos. A Balaton koronája Tihany, az apátság mindenhonnan látszik, nem lehet levenni a térképről, elválasztani Tihanytól, a Balatontól. 

Szeretnénk, hogy itt nálunk ne csak szimpla turizmus legyen, hanem több annál.

Milyen konkrét tervei vannak?

Több komolyabb fejlesztés van, amit a közeljövőben szeretnénk megvalósítani. Az apátság pincéjében lévő kiállítás húsz éve készült el. Tavaly egy új, de ideiglenes kiállítás került a helyére, melynek A szerzetesek asztalánál a címe. Ez a kiállítás tavasszal felfrissült, de már csak idén lesz látható. Ezt a kiállítóteret szeretnénk teljesen megújítani, és egy interaktív, családbarát tárlatot létrehozni. A vendéglátás kiemelten fontos a bencések számára. A regulában benne van, hogy miden vendéget úgy kell fogadni, mint magát Krisztust, illetve hogy a vendég nem hiányozhat a monostorból. Ezt követve szeretnénk, hogy a mostani Rege Cukrászda udvara vendéglátó központtá alakuljon. Így a vendéglátás magasabb színvonalú lehet. A fejlesztés után  reggel és ebédidőben meleg étkeztetésre is lesz lehetőség, de továbbra is a cukrászda lesz a fő profil. Ezeknek a beruházásoknak a kivitelezése már zajlik. Emellett a Belső-tónál az apátság tulajdonában lévő telket is hasznosítani szeretnénk. A Tihanyi alapítólevél sokat ír a XI. századi gazdálkodásról, ezáltal a magyar gazdasági kultúra egyik legfontosabb dokumentuma. Szeretnénk ezt a kort és témát feleleveníteni az apátsági telkeken. Az alapítólevél, mint tudjuk, rendkívül fontos nyelvészeti emlék. Tihany tehát nyelvészetileg is fontos helye a magyarságnak. Ennek a Csokonai-ligetben szeretnénk emléket állítani egy szabadtéri kiállítással, ami az alapítólevélben szereplő fontos nyelvi, nyelvészeti emlékeket mutatná be. Így a három helyen

A Tihanyi alapítólevél miért nincs önöknél? Nem is lesz soha?

Azért nincs nálunk, mert a magyar állam kiemelt műkincse, aminek a védelmére szigorú előírások vonatkoznak. Ezeknek mi jelenleg nem tudunk megfelelni. Pannonhalmán olyan kiépített levéltár van, ami alkalmas a törvényben előírt körülmények biztosítására. De a pannonhalmi testvérek is csak évente egyszer tudják a nagyközönségnek megmutatni.

Közösségi, lelki téren milyen céljai vannak?

Úgy látom, ma a szerzetesi közösségekben a legnagyobb feladat kilépni abból a helyzetből, hogy egyénként élünk egymás mellett. Úgy kellene élnünk, mint egy családban. Ott sem könnyű az élet, de meg kell tudnunk osztani egymással azt, ami fontos a számunkra. Mit kell megosztani egy családban? Az érzéseinket.

Ha ez nincs meg a közösségben, akkor csak élünk egymás mellett. A megosztást meg kell tanulni, de ez nagyon nem könnyű, főleg bizalom kell hozzá. Fontos, hogy érdekeljen, mi történik a másikkal. A fiatalt érdekelje az idős, az öregebb testvért pedig érdekelje, hogy mi a helyzet a fiatallal.

Mennyi időre választották perjellé?

Hároméves ciklusra. A bencések általában kilenc évre választanak vezetőt, de az igen hosszú idő, s ennek sok hátránya is lehet. Egy közösség életét nem is igen lehet három évnél hosszabb időtartamra előre megtervezni. Úgy láttuk jónak, ha ez a választás most három évre szól. Azt szoktam mondani viccesen, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert lesz lehetőségem akár harmincöt évesen nyugdíjba menni.