Angyalföld

2021. április 2. 7:00
A Momentum és a DK több helyen már megnevezte jelöltjeit az előválasztásra, a többiek még kivárnak. A legnagyobb csaták ott várhatók, ahol az ellenzék győzött három évvel ezelőtt. Esélylatolgatásunk folytatása.
2021. január 8. 11:31
Meghosszabbítják a 3-as villamost, jobb lesz a közúti kapcsolat Zugló és Angyalföld között – új fejlesztésekről számolt be a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
2020. március 2. 8:07
Eldőlt: nem momentumos, hanem szocialista politikus veszi át Kerpel-Fronius Gábor helyét a 13. kerületben.
2019. december 30. 22:30
A főpolgármester-helyettes utólag úgy látja: hibás döntést hozott és rosszul tárgyalt.
2018. június 13. 10:07
Egészen félelmetes füstfelhő gomolyog Pest felett.
2018. május 1. 10:16
Mindegyik május elseje előbbre vitte a munkásosztály ügyét – nyilatkozta Kádár János 1964-ben.
2018. február 21. 9:03
Párbeszéd?! MSZMP?! A Szent István parktól a Göncz Árpád Városközpontig bemerészkedtünk a legvörösebb magyar környékre, hogy a baloldalról, az MSZP-ről és csatolt részeiről faggassuk a kerület lakóit. Videónk!
2017. augusztus 4. 9:59
A vizes világbajnokság, a Forma-1 és a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál miatt Budapest olimpiai terhelést kapott az elmúlt két hétben. Interjú.
Mandiner.család
2017. január 16. 19:29
Ugyan számtalanszor megkapta már az értetlenkedő kérdést, hogy miért végzi szívességből más munkáját, ő mégsem törődik a rosszalló megjegyzésekkel. A legnagyobb természetességgel igyekszik rendbe tenni a környezetét, vagy ahogy ő mondja: adni, csinálni, amíg van mit. Tennivalóból pedig nincs hiány.
Mandiner.kerékpár
2016. április 7. 5:48
Bubit Kelenföldre, Ferencvárosba, Józsefvárosba, Zuglóba, Angyalföldre, Újpestre, Pasarétre, Óbudára!
2015. szeptember 21. 9:23
Kicsivel több mint 60 százalékkal győzött vasárnap az MSZP-s Varga Zsanett az angyalföldi időközi önkormányzati választáson. A XIII. kerületben töretlen az MSZP egyeduralma, hiszen a KDNP-nek 20 százalékot sikerült szereznie, a Fidesz pedig el sem indult.
2015. július 3. 16:40
Ügyesen felépített rendszert működtet tehát Tóth József. Az egyik leggazdagabb budapesti kerület vezetőjeként látványos beruházásokkal vásárolja meg a lakosok szimpátiáját.
Veszprém jobboldali
2014. november 24. 14:33
A Fidesz számított arra, hogy az MSZP kezében marad az újpesti választókerület, ahol tegnap tartottak időközi választást, mivel a körzet korábban is baloldali volt – mondta Tuzson Bence frakciószóvivő.
2014. november 22. 11:06
Az MSZP elnöke arra biztatta az újpesti választókat, hogy csatlakozzanak ahhoz a tömeghez, amely egyértelműen megindította a változást Magyarországon.
Újpesti időközi
2014. november 22. 10:42
A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának jelöltje szerint az emberek szeretettel fogadták azt a kampánystílust, amelyet folytatott, ezért bízik benne, hogy megnyeri az MSZP-s Kiss Péter halála miatt kiírt vasárnapi újpesti időközi választást.
Elvehető kétharmad
2014. november 16. 12:13
Az MSZP szerint „felmentik” a Fideszt azok, akik távol maradnak a jövő heti újpesti időközi választástól. Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta: a kétharmad, „amelyet elloptak”, egy hét múlva elvehető, ha az időközi választáson nem a Fidesz jelöltje győz. Az MSZP jelöltje, Horváth Imre 1984-ben részt vett egy moszkvai KGB-s kurzuson.
2014. november 4. 7:39
Az MSZP újpesti országgyűlési képviselőjelöltje, Horváth Imre nem tagadta, hogy elvégzett egy tanfolyamot a KGB-nél, de kijelentette: nem áll semmilyen kapcsolatban a szervezettel, ezért nem lép vissza a jelöltségtől.
2014. augusztus 27. 15:41
Bálint Antónia még tavasszal elárulta: régóta ugyanoda szavaz, s egyébként is hűséges típus, a nézetei sem változnak négyévente. Eddig viszont nem politizált a „lakásajtón kívül”.

összesen: 37 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó