Angyalföldtől Újlipóciáig

Nyitókép: A Modiano szivarkapapírgyár épülete a Váci úton 1932-ben
Fotó: FORTEPAN / ADOMÁNYOZÓ: SZEMERE ÁKOS 

Angyalföldről rendszerint Chopin jut az eszembe, és az elszámozott harmadik impromptu. Nem azért, mert nincsenek beállítva a gyógyszereim. Évek óta bicajozok az egykori Tripolisz nyomortanya táján, itt élt egyik legnagyobb hősöm, Cziffra György. Aki szépen játssza az impromptut a megosztón, amit Chopin egy magyar zenésznek, Esterházy Johannának ajánlott. A kerület sorsa éppoly Janus-arcú, mint a zongoraművészé, sírás és nevetés. Kitörni a nyomorból, a frontról, a börtönviselt létből, a kádárizmusból, elviselni a gyermekhalált, közben mégis emelkedni a század három legnagyobbja közé. Illetve dehogy. 

ám a fiatalság mintha megcsökött volna. Egyre többeket látok a hajnali tekeréskor, fél négykor kószálni. A Vasúttörténeti Park például múzeumból lassan fiesztáriummá lesz kolbászfesztivállal, éjjeli dj-szettel és százhúsz odarendelt taxival, a két kilométeres Tatai út járhatatlan bulikor. Amúgy ennek a kerületnek a legizgalmasabbak a határai. Itt található még az Újpesti vasúti, az Árpád és a Margit híd, metró- és vonatállomások, jeles parkok és a Duna. Kérdés, hogy a maxi-Dubaj hogyan fog hatni rá.