Így vált a világ egyik legjobb szabadrúgáslövőjévé Szoboszlai Dominik

Vasárnap este, a Manchester City ellen végül emlékezetes végjátékban elveszített Premier League-rangadón a Liverpool magyar sztárja, Szoboszlai Dominik ismét elkápráztatta a futballvilágot újabb rendkívüli szabadrúgásgóljával. A címvédő Vörösök idei legjobbja minden sorozatot figyelembe véve idén már a negyedik gólját lőtte ily' módon, ami a mai modern labdarúgásban nagyjából fehér holló-ritkaságú fegyvertény. 

A részletekbe menő sportelemzések bibliája, az Opta éppen tavaly közölt egy remek és szemléletes kimutatást arról, milyen drasztikusan csökkent a tizenhatoson kívülről leadott lövési kísérletek száma az elmúlt két évtizedben a Premier League-ben, amely korábban a nehéztüzérek álomterepének számított. 

Erre a jelenségre két fő magyarázatot találni.

• Az egyik a Pep Guardiola-féle „tiki-taka-iskola” egyetemes hatása, melynek „köszönhetően” az utóbbi években alapvető taktikai átalakulás volt tapasztalható a nemzetközi topfutballban: a labdabirtoklásra, rövid és gyorspasszos játékra épülő stílus egyik lényege, hogy a csapatok a lehető legközelebbről teremtsenek helyzeteket, s ezzel mind nagyobb esélyt a gólszerzésre. 
• A másik magyarázat pedig, hogy mára a profi sport is erősen statisztika- és analitika-központúvá vált, és ez a labdarúgásra hatványozottan igaz. Márpedig az egyre magasabb szintű adatelemzések nyomán az olyan előrejelzések, mint a várható gólok száma (expected goals, vagyis az xG-mutató) minimális esélyt jósolnak a távoli lövésekből, próbálkozásokból születő találatokra – a csapatok ezért inkább az olyan „műfajokra” fekszenek rá, mint a nagyobb eséllyel gólt hozó pontrúgás-kombinációk (lásd a jelen pillanatban a PL-t és Európát is domináló Arsenal). 

Persze vannak a régi vágásúak, akik fittyet hánynak az ilyen modern úri huncutságokra, mint amilyen a híres-hírhedt xG-mutató. Például az idén már három, tizenhatoson kívülről lőtt gólnál járó angol válogatott Aston Villa-támadó, Morgan Rogers egy januári interjújában prózaian csak 

titulálta az egész xG-őrületet, ezzel mintegy rácsatlakozva a mi Bognár Györgyünkre. 

Az igazság mint mindig, valahol félúton lehet: jól alkalmazva ezek a mutatók igenis óriási segítséget jelenthetnek a megfelelő fizikai és taktikai felkészüléssel ideálisan kiegészítve – még ha önmagukban nyilván nem „mindenhatók” is. A The Times kiváló összegző cikke például arra mutat rá, hogy – megint csak az Opta modellje alapján – 

vagyis a számok nyelvére lefordítva elenyésző esélyű. Matematikailag három a tízezerhez valószínűséget adtak arra, hogy abból, onnan gól születik. Csak hát vannak a számok, meg van a valóság – és Szoboszlai idén nem először mutatta meg, hogy a pályán azért még mindig a hús-vér emberek fociznak és döntenek számok helyett. 

Az ugyanakkor megint csak számszerűsíthető tény, hogy a mostani PL-idényben alaposan megugrott a tizenhatoson kívülről esett gólok száma (a 2013–2014-es évad óta idén született a legtöbb ilyen), és 

S noha szorosan nem kapcsolódik a témához, de itt érdemes aláhúzni, hogy a két bajnoki csúcsrangadón, az Arsenal és a City ellen egyaránt a világ egyik legjobb kapusát mattolta David Raya, majd Gianluigi Donnarumma személyében – és ezen az sem változtat semmit, hogy az olasz klasszis teljesen érthetetlen módon mindössze kéttagú sorfalat állított fel, azt is rosszul. 

A Szoboszlai-féle „knuckleball”

A két szabadrúgásnál egyébként más-más technikát alkalmazott Szoboszlai. Az Arsenal ellen inkább a lábfeje belső részével lőtte meg a labdát, így kanyarította át a sorfal felett, védhetetlenül be a bal kapufa mellé (Raya reakciója továbbra is mindennél beszédesebb), míg 

Ezt a baseballból származó kifejezést inkább meg sem kíséreljük lefordítani magyarra, a lényege mindenesetre az, hogy a lövő úgy rúgja el a labdát nagy erővel, rögzített bokával, lefeszített lábfejjel és teli rüszttel, hogy a játékszer szinte semmilyen forgó mozgást nem végez a levegőben, így a kapus számára teljesen kiszámíthatatlan röppályán csapódik – ahogy az ebből a szögből is tökéletesen látszik.

Szoboszlai Dominik előtt olyan világklasszisok fejlesztették tökélyre ezt a technikát, mint a magyar sztár egyik példaképe, Cristiano Ronaldo, vagy a brazilok legendás szabadrúgásspecialistája, Juninho Pernambucano – és most már válogatottunk csapatkapitányát is egészen nyugodtan ide lehet sorolni. Olyannyira, hogy honfitársunk tökéletes technikájára egyre több helyen oktatási alapanyagként hivatkoznak (az alábbi videóban például azt illusztrálják, hogyan teszi bele a védjegyének számító elemi erőt a lövéseibe a farizom segítségével).

Korábban többen is próbálták megfejteni Szoboszlai titkát. Emlékezhetünk, napjaink legnagyobb sportportálja, a The Athletic például nemrég még külön cikket is szentelt annak a felvetésnek, hogy 

Ezt aztán édesapja, egyben gyermekkori edzője, Szoboszlai Zsolt élből megcáfolta, és neves nemzetközi szakemberek is kifejtették, noha a futballvilágban valóban létező jelenség, hogy egyes profik fél mérettel kisebb cipőt húznak fel, hogy jobban ráfeszüljön a lábfejükre, valójában sokkal fontosabb a megfelelő technika elsajátítása, a lábak, a törzs és a kezek megfelelő tartása a rúgás közben (példaként pont a „nagylábú” C. Ronaldót hozták fel).

A megfelelő technikát pedig egyetlen módon lehet elsajátítani: gyakorlással, gyakorlással, és gyakorlással. Szoboszlaiban és Ronaldóban az például biztosan közös, hogy már egészen fiatal koruktól kezdve nap mint nap a szó szoros értelmében órákon át tökéletesítették a rúgótechnikájukat, ez mindkettejük életrajzi könyvéből kristálytisztán kiderül. 

Mi tagadás, meg is lett az eredménye...

Nyitókép: AFP/Paul Ellis