Gera Zoltánt a sopronkőhidai börtönben szembesítették élete egyik legfontosabb döntésével

Augusztus óta nem edzőkösködik Gera Zoltán, aki még az NB II-es Kecskemét trénereként kezdte meg az évadot, de aztán a csapat gyenge szereplése miatt menesztették a kispadról. A 97-szeres válogatott korábbi labdarúgó most a hetek.hu portálnak adott interjút, melyben szóba került a labdarúgáson kívüli élete is.

„Sok energiát belefektettem az edzősködésbe. Elvégeztem az összes lehetséges képzést, pro licences edző vagyok. Bár az is lehet, hogy a futballon belül kicsit más irányt veszek, sok ötletem, tervem van akár a foci világában, akár azon kívül is” – árulta el a pécsi születésű korábbi játékos, aki a KTE előtt az U21-es válogatottat és a Vasast is irányította.

Beszélt a magyar válogatott világbajnoki selejtezős kudarcáról is, amit a szurkolókhoz hasonlóan ő is nagyon nehezen viselt.

„A válogatottbeli kudarcok szerintem mindig jobban ütnek, én azokat mindig nehezebben viseltem. A mostanira nem számított senki. Azt hittük, hogy ez sikerülni fog, azért fáj ez most különösen. Ahogy láttam, ez a vereség nem csak a játékosokat ütötte meg, hanem az egész országot. Viszont az elmúlt időszakban azért a válogatott jól szerepelt, három Eb-re kijutott, folyamatosan telt ház előtt játssza a meccseket a Puskás Arénában.”

Gera Zoltán Istenbe vetett hite

Saját pályafutásáról elmondta: a hite is segített abban, hogy ilyen messzire eljuthasson.

„Az étkezés vagy az életvitel is meghatározó volt abban, hogy ilyen magas szinten sokáig tudjak futballozni. Nagyon fontos a jó családi háttér, a feleségem támogatott mindenben. Nyilván a hitem is ebben nagyon sokat segített. Keresztény, hívő emberként én úgy voltam vele, hogy a futballozásommal is szeretném az Isten dicsőségét szolgálni, hogy ha megy a futball, vagy ha éppen kevésbé megy, akkor is olyan életet szeretnék élni, amivel jó példa lehetek akár a játékosok, akár a szurkolók előtt.”

Részletesebben is kifejtette, hogyan mentette meg az életét és a karrierjét, hogy rátalált Istenre.

„2002-ben voltam először Sopronkőhidán egy börtönben evangelizálni. Elmondtam a megtérésemet – még akkor a Fradiban fociztam –, és miközben meséltem, hogy milyen hülyeségeket csináltam, akkor fölállt az egyik rab, és azt mondta: »Emlékszel? Velem csináltad.« Az egy olyan pillanat volt, nemcsak nekem, hanem a többieknek is, hogy ők csak is néztek. 

Érzelmes pillanat volt, valós megtapasztalás, hogy nem kamuztam, amikor arról beszéltem, hogy én honnan jöttem, persze az ember erre nem büszke.”

Nyitókép: MTI/Purger Tamás