Meglepő képet osztott meg a Facebook-oldalán az orosházi Aranypatkó Csárda: Michael Essien, a Chelsea korábbi sztárja és 58-szoros ghánai válogatott középpályás látogatta meg az éttermet. A Bajnokok Ligája-győztes, „Bölény” becenévre hallgató futballista orosházi látogatása elsőre rejtélynek tűnt, de Pisont Richárd elárulta, mi áll a háttérben – írja az oroscafe.hu.
A történet középpontjában Pisont Richárd fia, ifjabb Pisont Richárd áll. A fiatal tehetség Orosházán, az OMTK-ULE csapatában kezdte pályafutását, majd a Honvéd akadémiáján nevelkedett. Később Angliába is eljutott próbajátékra, ahol több neves klub, köztük a Blackburn Rovers, a Liverpool és az Everton is felfigyelt rá. Egyik mérkőzésén pedig – a Derby County ellen – éppen Michael Essien is a nézők között volt, aki a találkozó után személyesen gratulált a fiatal magyar játékosnak. Ekkor kezdődött a kapcsolat, amely végül odáig vezetett, hogy a ghánai legenda játékosügynökként felkarolta Pisont Ricsit.