Megint Szoboszlai jobbhátvéd-pozíciója volt a téma Liverpoolban – Slot minden kételyt eloszlatott

2025. október 03. 20:07

Egy újabb idegenbeli mérkőzés vár a Liverpoolra, ráadásul egy rangadó. A találkozó előtti sajtótájékoztatón Slot Szoboszlairól is beszélt.

2025. október 03. 20:07
null

Megtartotta sajtótájékoztatóját Arne Slot, a Liverpool futballcsapatának vezetőedzője. A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató gárda szombaton az angol bajnokságban lép pályára.

Slot Szoboszlairól beszélt
Slot Szoboszlairól beszélt (Fotó: Ozan Kose/AFP)

A Vörösök a legutóbbi két tétmérkőzésüket elvesztették, és most ismét nagy feladat vár rájuk: sorozatban harmadszor is vendégként lépnek pályára, ezúttal a Chelsea otthonában. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón felvetődött, hogy vajon mit szól Conor Bradley és Jeremie Frimpong ahhoz, hogy a Galatasaray ellen Szoboszlai Dominik kezdett jobbhátvédként.

„Nem hiszem, hogy emiatt frusztráltak lennének” – jelentette ki a holland tréner, és hozzátette, Bradley a felkészülési időszakban és az idény elején is sérült volt, ahogyan később Frimpong is kidőlt.

„Igen, azóta már visszatértek, de ahogyan Alexander Isak esetében is, nem hisszük, hogy lehetséges lenne az, ha valaki három vagy négy hétig harcképtelenné válik, akkor egyből utána egy héten belül három meccset is lejátsszon. 

Ezért kellett nekünk betennünk ide Szoboszlai Dominikot, aki ezt a feladatot nagyon, nagyon, nagyon jól megoldotta, leszámítva talán azt az egy esetet, amikor büntetőt ítéltek ellene. De ez csak egy momentum volt abból a sok percből, amit ezen a poszton töltött.”

Két vesztes meccsel hangoltak Szoboszlaiék a rangadóra

Mint korábbi cikkünkben írtuk, a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasary elleni vesztes Bajnokok Ligája-mérkőzésen Szoboszlai úgy játszott jobbhátvédet, hogy Frimpong a pihenő Mohamed Szalah helyén, egy sorral feljebb szerepelt a jobb szélen, míg Bradley a kispadon volt.

Ezt is ajánljuk a témában

Noha a Liverpool a gyűjtött pontok tekintetében nagyon jól kezdte a 2025–2026-os kiírást – az elbukott Angol Szuperkupa-mérkőzés után sorozatban hét tétmeccset is megnyert, ebből ötöt a bajnokságban –, érte bőven kritika a csapatot. Egyrészt, több találkozót is csak a hajrában döntött el, emellett a 125 millió euróért szerződtetett Florian Wirtz sem hozza eddig azt, amit várnak tőle, hiszen az idény első tétmeccse óta sem gólt, sem gólpasszt nem jegyzett. Legutóbb pedig már a kísérletező Slotot is elővették a szurkolók és a szakírók.

A Chelsea–Liverpool angol rangadót – amelyet a Spíler1 közvetít – szombaton 18.30-kor rendezik.

Fotó: Yasin Akgul/AFP

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!