Szoboszlai világklasszis teljesítményt nyújtott – döbbenetes számok jöttek ki a Liverpool veresége után

2025. október 26. 09:02

Noha kikapott a Liverpool, a magyar válogatott csapatkapitánya több poszton is brillírozott. Szoboszlai Dominik toronymagasan lett a legjobb, a teljesítményét pedig a szakportálok mellett a szurkolók is elismerték.

2025. október 26. 09:02
null

Ahogyan arról beszámoltunk, a Liverpool újabb vereséget szenvedett az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League), ezúttal a Brentford vendégeként kapott ki 3–2-re. A mérkőzésen Kerkez Milos megszerezte új csapatában az első gólját, de ebben a cikkben azzal a Szoboszlai Dominikkal foglalkozunk, aki 25. születésnapján is a Vörösök legjobbja volt.

Szoboszlai a vesztes csapat tagjaként is kiemelkedett a mezőnyből
Szoboszlai a vesztes csapat tagjaként is kiemelkedett a mezőnyből (Fotó: Glyn Kirk/AFP)

Ezt is ajánljuk a témában

A magyar válogatott csapatkapitánya ismét nagyszerű teljesítményt tett le az asztalra a Liverpoolban. A középpálya közepén kezdett, aztán a cserék után, bő egy óra elteltével jobbhátvéd lett, majd 20 perccel később egy újabb változtatás után tízesként folytatta. Itt hat percen belül kiosztott egy gólpasszt, miután egy lassú átadást lefülelt, majd remekül adott be Mohamed Szalahnak, aki a labda megszelídítése után kilőtte a rövid felsőt.

Mielőtt rátérnénk a részletes statisztikáira, vessünk egy pillantást a mértékadó Sofascore osztályzataira, ugyanis elképesztő, amit itt látunk!

Fotó: sofascore.com

Eszerint a mérkőzés legjobbját a vesztes csapat adja, ráadásul Szoboszlai a 9,2-es osztályzatával 1,1 ponttal előzi meg a győztes hazaiak legjobbját, Kevin Schadét. Öt különböző gólszerzője is volt a meccsnek, mégis a mezőnyben rengeteget dolgozó Szoboszlai lett a legjobb, aki „csupán” egy gólpasszt jegyzett. De ami még ennél is elképesztőbb, hogy a liverpooli csapattársait mennyivel előzte meg. A második legmagasabb osztályzatot (7,2) az a Curtis Jones kapta, akit sérülés miatt a 70. percben le kellett cserélni. Szoboszlai őt két teljes ponttal előzte meg, a többi csapattársát pedig – beleértve az összes pályára lépő cserét is – még ennél is többel.

Vendégoldalon neki volt a legtöbb labdaérintése (119) és 86 százalékkal passzolt (85/73). Összesen két fontos átadást jegyzett, míg a hosszú indításaiból tízből nyolc volt pontos. 15-ből 15 párharcot nyert meg, a földön 13-ból 9-et, míg a levegőben kettőből kettőt. Egy kaput eltaláló lövése volt és két sikeres csele. Többek között hat szerelést, négy tisztázást és egy blokkolást is jegyzett.

Benézett volna valamit a Sofascore? Aligha! A Whoscored is a legmagasabb osztályzatot Szoboszlainak adta, és itt is nagy fölénnyel végzett az első helyen. A 8,44-es értékelésével az egyedüli volt a teljes mezőnyben, aki nyolcas feletti osztályzatot kapott. A második itt is Schade lett (7,94).

A This is Anfield csak a Liverpool-játékosokat osztályozta, de itt is Szoboszlai lett a legjobb (8). A lap szerint mindenkinél energikusabban támadott le, sosem állt meg, mindig mozgásban volt és mindenhol feltűnt. Egyike volt azoknak, akik teljes erejükkel próbálták megfordítani a meccset. Érdekesség, hogy a legalacsonyabb osztályzatot a szintén magyar válogatott Kerkez Milos (4) kapta, noha gólt szerzett a mérkőzésen.

A Liverpool Echónál Szoboszlai Curtis Jonesszal egyetemben 7-est kapott. Itt is elismerték a teljesítményét, valamint megemlítették, hogy eltékozolt időnek bizonyultak azok a percek, amikor Arne Slot a meccsen visszahúzta őt a jobbhátvéd pozícióba.

A FotMob-nál is Szoboszlait látták a legjobbnak (8,5), ahogyan az eredmenyek.com-nál is, igaz, itt Schade is nyolcast kapott.

Az osztályzatok

  • Sofacore: 9,2
  • FotMob: 8,5
  • Whoscored: 8,44
  • This is Anfield: 8
  • Eredmenyek.com: 8,0
  • Liverpool Echo: 7

Szoboszlairól a szurkolók

A Liverpool Community Facebook-oldal, amely több mint 750 ezer követőt számlál, gyakorlatilag egy külön posztot szánt arra, hogy kifejezze, mennyire sajnálja Szoboszlai Dominikot a vereség miatt.


A kommentekből szemezgettünk:

„Ő az egyetlen játékos, aki megüti a Liverpool szintjét.”

„Messze a legjobb játékosunk.”

„A srác teljesen egyedül van, az egész pályát befutja.”

„Ő az egyedüli játékosunk, aki felemelt fejjel jöhet le a pályáról, a többiek mind rosszak voltak.”

„Dominik jelenleg az egyetlen játékos a Liverpoolban, aki képes tartani a legjobb formáját.”

„Rászolgált arra, hogy csapatkapitány-helyettes legyen.”

„Ő most az egyedüli jó játékosunk.”

„Az egyetlen srác, aki a Liverpoolért játszik.”

Bajban a Liverpool


Ahogyan a Liverpool Manchester United elleni szuperrangadója előtt írtuk: akár az egész idényt meghatározhatja vagy nagyban befolyásolhatja a novemberi válogatott szünetig lejátszott mérkőzések alakulása. A Vörösök a hét kőkemény tétmeccsből álló sorozatukba három egymás utáni vereséggel hangoltak, aztán az MU-tól is kikaptak. Frankfurtban ugyan hátrányba kerültek, de fordítottak, és végül 5–1-re nyertek, de most a bajnokságban egy újabb vereségbe szaladtak bele.

A novemberi szünetig sorrendben ezek a találkozók várnak Szoboszlaiékra:

  • Crystal Palace (Angol Ligakupa, otthon),
  • Aston Villa (bajnoki, otthon),
  • Real Madrid (BL-meccs, otthon)
  • Manchester City (bajnoki, idegenben)

A Liverpool abban a furcsa helyzetben van, hogy a bajnokságot öt győzelemmel kezdte, aztán négy vereséggel folytatta. Ezzel jelenleg a hatodik helyen áll, négy ponttal lemaradva az éllovas Arsenaltól, amely még vasárnap pályára lép. Szoboszlai Dominik azonban folyamatosan brillírozik, ami büszkeséggel töltheti el a magyarokat.

Fotó: Glyn Kirk/AFP

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balatontihany-25
2025. október 26. 10:49
A manchesteri és a frankfurti meccsek után megint Szoboszlai volt a Liverpool legjobbja. "A Sofascore 9,1-es osztályzattal őt választotta meg a meccs legjobbjának. Szoboszlai számai magukért beszélnek: 11 megnyert párharc, tíz labdaszerzés, 72 passz, három szerelés, mindegyik a legtöbb a meccsen. Az egyik liverpooli lap, a Rousingthekop**** elemzést közölt Arne Slot csapatának problémáiról, amiben úgy fogalmaztak, hogy Szoboszlai jelenleg a Liverpool egyetlen briliáns játékosa, akit meccsről meccsre cserben hagynak a társai a pályán." Az egymilliós szurkolói portálon meg azt írják, hogy ez a gyenge Liverpool meg sem érdemli Szoboszlait.
Válasz erre
1
0
kiazazsoltibacsi
2025. október 26. 10:38
Annyira világklasszis, hogy hat meccsen ötször kiszoptak. Szoboszlai egy senki, a világklasszisról meg Haaland jut az ember eszébe.
Válasz erre
0
4
deniel
2025. október 26. 10:13
sajnos a probléma nem az hogy ki volt a legjobb egy gyenge Liverpool esetén hanem az hogy miért nem tudnak olyan csapatok ellen játszani akik harcolnak, küzdenek nem hadják magukat alárendelni a másiknak és oroszlánként küzdönek a győzelemért.. ez a csapat a Brendford volt nem a Frankfurt .. de majd a következő jobb lesz
Válasz erre
0
0
Interista
2025. október 26. 09:59
Szoboszlai a Liverpool motorja, legjobbja. Kell mellé még 10 focista és kikecmeregnek a gödörből. Salah hulla gyenge. Védelem kapussal együtt zéró. Slot mehet a süllyesztőbe, nem Liverpool szint. Ezt jól mutatja a legutóbbi 6 meccs, amiből 5-öt elbuktak. Klopp újra formába tudná hozni az egész keretet. A hollandnak ez nem megy. Az igazolások is nagyon mellé eddig. Ha nem lenne ott Dominik, akkor a Liverpool még hátrébb lenne.
Válasz erre
2
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!