Micsoda játék, micsoda szív! – csodapontot raboltunk Lisszabonból

A meccs előtt két gondolat volt bennem, kettő forgatótókönyv.

Az első, hogy engedjük el az egészet, 

 amely ellen ennek a magyar csapatnak száz, de inkább százötven százalékra van szüksége a győzelemhez – engedjünk el mindent, dőljünk hátra, és élvezzük. Majd megverjük az örményeket és az íreket.

A második, hogy célozzuk meg a százötven százalékot, 

 haljunk meg a pályán, kit érdekel a holnap – mutassuk meg nekik!

A nyolcadik percben aztán gól, gól, gól, Szalai! 

Aztán jött egy kis lejtő, fordítottak a portugálok, itt is, ott is helyzetek záporoztak – fantasztikus meccset láthattunk –, partiban voltunk, mégis úgy tűnt, elmegy a hajó épp az Atlanti-óceán partján, aztán 

Most leírom: Marco Rossi és a magyar válogatott teljesítménye, évek óta mutatott játéka világszinten egyedülálló, kiemelkedő, ha a honnan hovát, a kimaxolás képességét nézzük. 

Mondom ezt úgy, hogy tartom, amit már százszor leírtam, és leírtak mások: nívós utánpótlás nélkül – Kerkez és Sallai szintű játékosok minden évben, Szoboszlai szintű játékosok minden harmadik évben – nem fog menni. 

 az is akkor, ha Rossi az edzőnk. 

Nincs még egy olyan szövetségi kapitány – jelenlegi tudásom szerint – aki ennyire sokat hozna ki ennyire kevésből. Ez nem lesajnálás, ez van. És ez csodálatos. Szoboszlai csodálatos, Rossi csodálatos, mindenki csodálatos, és mindent megérdemeltünk. Mert sokkal 

 – ha a kiindulási pontot és a rendelkezésre álló anyagot nézzük. (De a végső cél a huszonkettő világklasszis kell legyen, és a világbajnoki cím – anélkül mit ér az egész?)

Magyar fociünnep volt Lisszabonban. Hoztuk a százötven százalékot. Nem fogunk minden mérkőzésen így játszani, de ne nyavalyogjunk: újabb lépéssel közelebb kerültünk a világbajnoksághoz. 

aminél szebb ajándékot nem kaphattunk a további útra. 

A meccs összefoglalója Szalai és Szoboszlai góljaival:

A csoport állása:

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt