Tahó módon szambáztak a brazilok a magyar tábor előtt – az öltözőben is balhéztak az eset miatt (VIDEÓ)

A sors büntetett: a találat ellenére simán kikaptak.

A Debrecen hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az ETO FC-vel az NB I 9. fordulójában. A mérkőzésen Dzsudzsák Balázs szabadrúgásból talált be, míg Lang Ádám összehozta minden idők legfurcsább büntetőjét. Ez történt a DVSC–ETO-n.
Izgalmas mérkőzést játszott egymással a Debrecen és a győri ETO FC az NB I 9. fordulójában. A gólok a második félidőben estek: a 49. percben a 38 éves Dzsudzsák Balázs szerezte meg a a DVSC–ETO-n a vezetést egy szabadrúgásgóllal, melyben a sorfal és a kapus is alaposan benne volt.
Az előny viszont nem tartott ki a végéig egy hihetetlen büntető miatt:
Lang Ádám kezére pattant rá a labda a 16-oson belül, miközben azt mutatta, nem bántotta ellenfelét – a 11-est nem is hibázta el Paul Anton, ezzel lett 1–1 a vége.
A találkozó után Dzsudzsák, aki a szezonban negyedik gólját szerezte 2 gólpassz mellett, érzelmes nyilatkozatot tett.
„Érzem a bizalmat mind a vezetőség, mind az új edző érkezésével. Sergio Navarro szárnyakat adott nekem, nekem is kellett, hogy egy teljesen más mentalitással induljak neki a bajnokságnak. Nagyon sok mindent változtattam az életemben, úgyhogy mindent megteszek annak érdekében, hogy igenis fegyelemmel, alázattal és ezzel a szeretettel, amit a futball iránt érzek, húzó példája legyek akár a Debrecennek, akár a fiataloknak, akár a magyar labdarúgásnak.
Örülök, hogy ilyen momentumokkal meg tudom mutatni, hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom.”
Ezt is ajánljuk a témában
A sors büntetett: a találat ellenére simán kikaptak.
NB I, 9. forduló
Debreceni VSC-ETO FC 1–1 (0–0)
Gól: Dzsudzsák (49.), illetve Anton (67. – 11-esből)
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt