Erre nem számítottunk: nagy bajba került a magyar válogatott Debrecenben

Ausztria közel került a párharc megnyeréséhez.

A magyar csapat végül nem jutott be a tenisz Davis Kupa szuperdöntőjébe.
Fucsovics Márton kikapott Jurij Rodionovtól, ezzel a magyar férfi teniszválogatott 3–2-re alulmaradt az osztrákokkal szemben szombaton a Davis Kupa szuperdöntő debreceni selejtezőjében, így az ellenfél jutott tovább a párharcból.
A pénteki 0–2-es részeredmény után Bardóczky Kornél kapitány együttese óriási felzárkózásba kezdett, előbb a Marozsán Fábián, Piros Zsombor duó hősies küzdelemben legyőzte az osztrákok párosspecialistáit, majd Piros ugyancsak emlékezetes csatában verte Lukas Neumayert.
Ezt is ajánljuk a témában
Ausztria közel került a párharc megnyeréséhez.
A döntés így a párharc ötödik, utolsó mérkőzésére maradt, amelyen a világranglistán 59. Fucsovics csapott össze a 99 hellyel mögötte álló, fehérorosz származású Rodionovval. Az előjelek a magyar klasszis sikerét ígérték, mivel mindhárom eddigi találkozójukon legyőzte riválisát: 2022-ben Stuttgartban, 2023-ban Szófiában, idén pedig Wimbledonban.
A magyarok ellen szólt ugyanakkor az a statisztika, miszerint a DK-válogatott az 1924 óta íródó történetében még sosem fordított meg párharcot 0-2-es hátrányból.
Az osztrákok eddig egyszer buktak el egy csatát 2–0-ról: 1984-ben a Szovjetunió ellen – akkor a győztes csapatban ott volt az ATP-világbajnok német Alexander Zverev édesapja, id. Alekszandr Zverev is.
A nyíregyházi teniszező számára ismerős lehetett a helyzet, hiszen 2020-ban 2–2 után ő nyerte meg a selejtező utolsó meccsét a belgák ellen, ugyancsak a Főnix Arénában. Az idei végjátékban a 33 éves hazai kedvenc a pénteki formájához képest fáradtabbnak tűnt, és hét évvel fiatalabb ellenfele 1:1-nél, majd 2:4-nél is elvette az adogatását. Az első szett mindössze 32 perc után „elment”, és Fucsovics a folytatásban sem tudott újítani. Rodionov rögtön brékkel kezdte a második felvonást, majd elérhetetlennek tűnő labdákat ütött a vonalra, hihetetlenül röptézett, és a dupla brékelőnyhöz is labdája volt. Ez két gémmel később, 1:4-nél következett be, a sokat rontó magyar pedig tehetetlen dühében szétverte az ütőjét. Innen már nem volt visszaút Fucsovics számára, a rivális 5:1-re ellépett, és végül fogadóként zárta le a meccset, amely 1 óra 5 percig tartott.
A boldog győztes azzal kezdte nyilatkozatát, hogy álmában sem gondolta volna, hogy az ő győzelmével jut tovább a csapata.
„Tökéletes teniszt nyújtottam ebben a két napban, bár 2–0-nál úgy voltam vele, hogy nem akarok már játszani, és vívja ki a párosunk a továbbjutást. Mindenesetre így alakult, én pedig mindig készen állok a bevetésre, csodálatos érzés, hogy a magyarok mindkét éljátékosát legyőztem” – fejtette ki Rodionov.
Fucsovics Márton szerint nehéz elemezni a meccsét, és megmagyarázni a történteket.
„Bárcsak mondhatnám, hogy fizikálisan éreztem valami fáradtságot, de nem tudom.
Az ellenfelem mindenből nyerőt ütött, letámadta a második szervákat, és nem volt esélyem ellene.
A csapat feljött 0–2-ről 2–2-re, és a magam részéről pozitívan mentem ki a pályára, de az ellenfél nem hagyta, hogy irányítsak” – fejtette ki Fucsovics, hozzátéve, a jövő héten meghívták cserejátékosnak az európai és világválogatott közti Laver Kupára, majd Tokió és Sanghaj következik.
Ausztria 3–2-es összesítéssel megnyerte a selejtezőt, így részt vehet a DK szuperdöntőjében, amelynek Bologna ad otthont november 18. és 23. között.
Davis Kupa, Debrecen
Magyarország–Ausztria 2–3
Fucsovics Márton-Jurij Rodionov 2:6, 1:6
korábban:
Piros Zsombor-Lukas Neumayer 7:5, 7:6 (8-6)
Marozsán Fábián, Piros Zsombor-Lucas Miedler, Alexander Erler 7:6 (7-4), 7:6 (7-2)
pénteken játszották:
Fucsovics Márton-Lukas Neumayer 3:6, 6:3, 6:7 (7-9)
Marozsán Fábián-Jurij Rodionov 2:6, 7:6 (7-5), 5:7
Mandiner/MTI
Fotó: MTI/Derencsényi István