„Helyetted is szégyelljük magunkat” – Kubatov Gábor oldalán fakadtak ki a Fradi-szurkolók a vesztes kupadöntő után

Záporoznak a kommentek az FTC elnökének kétszavas posztja alá.

A kétségbeesett, Szoboszlai-pólós gyerekeket, a szülőket, az elkeseredett szurkolókat nem érdeklik a kifogások, nem hajlandók átélni ezt újra meg újra. A nevükben írok. Nem mehet így tovább!
Vágjunk a közepébe! Ez
a kép a tegnap esti Magyar Kupa-döntő kezdőrúgásának a pillanataiban készült.
Az összes beléptető kapunál hasonló volt a helyzet, amit a lépcsőházból beláttunk a 208-as szektor felé igyekezve.
Mit látunk a képen?
A Ferencváros-Paks Magyar Kupa-döntőre több ezren nem jutottunk be a Puskás Arénába a kezdés időpontjára,
ami feltehetően nem gonosz erők ármánya volt, hanem sima bénázás. Ezrek éreztük a sorban állva, hogy valami vérlázító történik velünk. Mert nem arról volt szó, hogy késve érkeztünk, hanem arról, hogy nem haladt a sor. Hangsúlyozom: időben érkeztünk.
És amikor nem haladt a sor, nem kaptunk semmilyen információt arról, hogy miért nem halad.
És a mérkőzés elkezdődött, és a sörszagú, izzadó tömeg odakinn állt. És kisgyerekek toporogtak a tömegben kétségbeesetten, férfiak káromkodtak, nők sóhajtoztak. És nem történt semmi. Semmi. Mert valakik valamiért megtehetik, hogy mindez újra meg újra megtörténjen.
A technikai okokba nem megyek bele: egyrészt a szervezők folyton változtatják a beléptetés módját, tehát nehéz detektálni, hogy melyik meccsen miért akad el a sor, másrészt nem érdekel. Az érdekel, hogy
milyen következmények várhatóak, és mi lesz a megoldás?
A szervezők újra meg újra bizonyítják, hogy képtelenek ellátni legalapvetőbb feladatukat, a szurkolók beengedését a stadionba. A legérdekesebb, hogy ez néha sikerül, néha nem. Újra hangsúlyozom: ez nem a szurkolókon múlik. Csaknem az összes meccsen részt vettem a Puskásban a megnyitása óta. Imádom, szeretem, szükség van rá, számtalan cikkben emlékeztem meg a csodákról, amik ott értek. Van összehasonlítási alapom. És
néha úgy haladunk, ahogy kell. Néha nem. Pedig időben érkezünk.
Nem érünk be a kezdőrúgásra, a Himnuszra, a Nélküledre. Fél órát, negyven percet várakozunk a beléptető kapuknál, a szkennereknél, ahol a forgókapuk állnak. Nem halad a sor. Miért, mi történik? Folyamatosan sárgát jelez, mert valakinek a QR-kódját nem olvassa be a rendszer. Aztán kettő ember átjut. Újra sárga, eltelik három-négy perc. Zöld villanás. Megint sárga, öt perc eltelik.
Ezrek állnak sorban. Sárga, sárga, sárga. A mérkőzés elkezdődött.
Bejutottunk, innen készítettük a képeket, ahogy a lépcsőkön fölfelé megyünk. Ezrek még a sorban. Egy apa dühösen néz körbe, három gyerekével a félidő közepén érkezik, meséli: 45 percet álltak a sorban, végül egy munkatárs külön szkennerrel olvasta be a jegyeit. Ja, mert ha nem olvassák be a kódot, nem kapod meg a pontokat, amik előbbre sorolnak a következő bérletvásárlásnál. Mindenki vár, mert itt imádják a focit, megbecsülik az élményt. Akkor miért nem becsülik meg ezeket szurkolókat?
A kétségbeesett, Szoboszlai-pólós gyerekeket, a szülőket, az elkeseredett szurkolókat nem érdeklik a kifogások,
nem hajlandók ezt átélni újra meg újra. Az ő nevükben írok. Mert ez nem mehet így tovább.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Záporoznak a kommentek az FTC elnökének kétszavas posztja alá.
Ezt is ajánljuk a témában
A Magyar Kupa fináléjára újra zöld-fehérbe öltözött a labdarúgás hazai szentélye: a szétlövésben Dibusz egyszer, Szappanos kétszer védett, utóbbi lett a meccs embere. A paksiak ezzel bezsebelték a trófea mellé járó 100 millió forintot is!
Nyitókép: Rádi Nikolett