A kor sem akadály – extra vállalást tett olimpiai bajnokunk

2025. március 06. 09:59

Újabb sportdiplomáciai sikereket jelentett be a Magyar Kajak-Kenu-szövetség.

2025. március 06. 09:59
Szabó Péter

Tiszta Hollywood: Road to LA névre keresztelt sajtótájékoztató keretében ismertette az új szövetségi kapitányok elképzeléseit a Magyar Kajak-Kenu-szövetség, amely a három év múlva esedékes olimpia előtt megvillantotta az amerikai életérzést. Egészen pontosan 2028. július 14-én kezdődik a Los Angeles-i olimpia, amelyen a magyar csapat kiköszörülné a párizsi nyári játékokon az épek között elmaradt aranyérem okozta csorbát – a mieink négy ezüst- és három bronzéremmel, illetve a para szakágban Kiss Péter Pál címvédésével enyhítették a hiányérzetet.

A Nemzetközi Kajak-Kenu-szövetség (ICF) a kínai Hangzhouban megtartott kongresszusán bejelentette: 2028-ban Szegeden újabb gyorsasági kajak-kenu Világkupát, az olimpia után pedig Balatonfüreden ismét SUP-világbajnokságot rendezhet Magyarország.

Ezt is ajánljuk a témában

A párizsi olimpia óta eltelt időszakban komoly szakmai változások történtek a szövetség hazai vezetésében: ősztől szakmai igazgatóként Hadvina Gergely felügyeli a munkát, valamint új szakvezetők irányítják a közvetlen felkészítést is. A két felnőtt szövetségi kapitány, a kajakosok vezetője, Tóth Dávid, illetve a kenusoké, ifj. Foltán László, egyben az U23-as válogatottakat is vezetik. A szövetség elképzelése szerint a két kapitány ebben a struktúrában sokkal jobban rálát a saját szakágára, sikeresebben menedzselheti az átmeneteket, miután a versenyzők már a 18 éves koruktól kezdve a szemük előtt lehetnek.

„Jelenleg az edzőtáborok vannak a fókuszban, de április végén az első válogatóval beindul a szezon, két héttel később pedig a Világkupákon élesben is tesztelhetik a mieink a felkészültségüket. Júniusban a racicei Európa-bajnokság, augusztusban a milánói világbajnokság jelenti az év két fő versenyét.

Nagy átalakulás zajlik a sportágban, új kvótarendszer és új Világkupa-sorozat is bevezetésre kerül a Los Angeles-i olimpiáig. Egy évben öt kiemelt nemzetközi versenyen el kell indulniuk a versenyzőknek, ráadásul több különböző kontinensen is hajóba kell szállni. Ezek alapján kaphatunk kvótákat.

Januárban a szövetségi kapitányokkal kimentünk Los Angelesbe, hogy feltérképezzük a következő olimpia helyszínét, megnéztük az edzőtáborozási és az utazási lehetőségeket. Mindenre időben fel kell készülnünk, az időeltolódás és az időjárás is nagy változást jelent majd. Készülünk több verzióval is, a nyugati parton mindig hatalmas a forgalom, ez pedig csak fokozódik majd az olimpia ideje alatt” – tekintett előre Hadvina Gergely szakmai igazgató.

Ezt is ajánljuk a témában

Riválisból kapitány

A felnőtt kajakosok új szövetségi kapitánya, Tóth Dávid 2019-ben zárta le versenyzői pályafutását, így viszonylag frissek az élményei az aktív éveiből, sőt vannak a válogatottban olyan kajakozók, akik ellen még versenyzett. A szövetségtől 2+2 évre kapott megbízatást.

„Túl vagyunk egy sukorói edzőtáboron, amelyet a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián rendeztünk meg. Maximálisan elégedettek lehettünk, biztosított volt a minden igényt kielégítő háttér, így rendkívül sikeres két hetet zárhattunk. Dél-Afrikában jelenleg is zajlik a munka, több turnusban járt már ott télen a magyar kajakválogatott, egy négyhetes edzőtábort már lezártunk, egy másik csapat jövő héten utazik” – fogalmazott Tóth Dávid, majd így folytatta:

„Úgy érzem, jónak mondható a kapcsolatom a versenyzőkkel, Tótka Sanyival, Nádas Bencével vagy Varga Ádámmal még versenyeztünk egymás ellen, de az elmúlt hónapok alapján is mondhatom, hogy ragyogó kommunikáció alakult ki a srácokkal.

Mindent meg tudunk beszélni az idősebbekkel, a fiatalokkal pedig dolgozom rajta, hogy hasonló vagy még jobb kapcsolat alakuljon ki.

Erre is remek alkalmat kínált a sukorói edzőtábor, hogy jó példával járjanak elöl a rutinosabbak, a fiatalok pedig testközelből tapasztalhassák meg, miben fejlődhetnek, hogy felérjenek a csúcsra” – hangsúlyozta a kajakosok szövetségi kapitánya.

A nőknél négy kajakos vett részt a párizsi játékokon, Tóth elárulta, közülük Csipes Tamara jelezte, hogy az idei évet lazábbra venné, egyet hátrébb lépne, és aztán meglátja, mekkora elánnal veti majd magát ismét a munkába. Fojt Sára, Pupp Noémi és Gazsó Dorka pedig jelenleg is Dunavarsányban készül a szezonra.

Ezt is ajánljuk a témában

A férfiaknál Kopasz Bálint és Varga Ádám gőzerővel nekimegy az idei évnek, kemény munkával ugrottak bele a felkészülésbe, itt Tótka Sándor szólt, hogy az idei szezonban „visszább” venne, nem pörgetné a csúcsra magát, és abban sem biztos, hogy 500 méteren rajthoz állna.

Azt viszont határozottan kijelentette a tokiói olimpiai bajnok, hogy szeretne ott lenni a 2028-as játékokon, ahol 34 évesen is két arany lesz az egyértelmű célja – árulta el Tóth Dávid.

Ezt is ajánljuk a témában

Fókuszban: Los Angeles és Brisbane

A felnőtt kenusok szövetségi kapitánya, ifj. Foltán László 1+3 évre kapott megbízatást, szerepe azért lehet hangsúlyos, mert a kenus szakág 2008 óta nem nyert érmet az ötkarikás játékokon. A cél egyértelmű: Los Angelesben újra felérni a csúcsra.

„Sok még a kérdőjel a következő időszakra nézve: a jövő évtől az új kvótarendszer miatt felértékelődnek a Világkupa-futamok, 2026-tól extra figyelmet igényelnek majd. Teljesen új terepre érkezünk, ráadásul nincsenek előttünk a világítótornyok, így sokkal nagyobb a felelősség a vállunkon. Főleg, hogy megy még a diskurzus az új kvótarendszerről, azt azonban vallom, nincs megoldhatatlan feladat,

2008 óta nem szereztünk olimpiai érmet kenuban, de a magyar utánpótlás az elmúlt években letarolta a nemzetközi mezőnyt, így a jövő reményteli.

A szakmai munka nem törhet meg, független az én személyemtől, Los Angeles után egyúttal már Brisbane-re is készülünk” – jelentette ki a 2032-es olimpiát is célkeresztbe állító szakember.

Új edzővel a címvédő

A paracsapat szövetségi kapitánya, Hajdu Botond bízik benne, hogy a következő paralimpiára még több magyar versenyző utazhat, miután nyáron döntés születhet a versenyszámok bővítéséről. A szakág első számú sztárja, Kiss Péter Pál közben új edzővel vágott neki az olimpiai ciklusnak, Pruzsina István helyett a folytatásban Gombos Dániel irányítja a felkészülését.

„Most visszatértünk a négy éves ciklushoz, így mindenki kapott egy jól megérdemelt pihenőt a paralimpia után, de már ősszel elkezdődtek a vízi edzések.

A Világkupa, az Európa-bajnokság és a világbajnokság után immár hivatalos, helyet kaptunk a maratoni világbajnokságon is,

így örömmel mondhatom, hogy ott leszünk szeptemberben a győri eseményen. Los Angelesben már a negyedik paralimpiára készül a sportág, és az a cél, hogy még több kvótát gyűjthessünk. A hírek szerint 12 paralimpiai versenyszám lehet, de erről majd csak nyáron születhet végleges döntés” – emlékeztetett Hajdu Botond.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Facebook/Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2025. március 06. 11:45 Szerkesztve
A szövetség hihetetlenül sikeres az olimpiai érmek megszerzésében! Akár 200 millió forint/év járadékban is részesülhetnek.az olimpikonok. Pár év és milliárd Ft is összelapátolhatnak . Hajrá! Sok sikert!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!