A kenuból is kiborították a magyar szövetségi kapitányt!

2024. december 03. 05:48

A szakvezető lett a legnagyobb vesztese annak, hogy elmaradt az aranyérem a párizsi olimpián.

2024. december 03. 05:48
Schmidt Gábor; Hüttner Csaba; Weisz Róbert
P. Fülöp Gábor

Nyitókép: MTI/Marjai János

***

Eldőlt, hogy Hüttner Csaba nem kap vezetői szerepet a következő olimpiai ciklusban a magyar kajak-kenu sportban. A 2017 óta a felnőtt válogatottat irányító, menedzselő szakember szerződése október végén lejárt, és hiába pályázott az új rendszer értelmében külön választott szakágak közül a korábban általa is sikeresen űzött kenusport szövetségi kapitányi posztjára, hoppon maradt. A honi szövetség elöljárói másra voksoltak, így a jövőben ifjabb Foltán László kezébe került a marsallbot. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Családi hagyomány

Az 1980-ban Vaskuti Istvánnal olimpiai bajnok kenus, Foltán László fia, ifjabb Foltán László édesapja nyomdokain haladva kenuzott, az utóbbi időszakban utánpótlás kenu szövetségi kapitányként tevékenykedett. Hétfőn titkos szavazás után derült ki, hogy – Hüttner Csabát és a 2008-as olimpiai aranyérmes Vajda Attilát maga mögé utasítva – 1+3 évre elnyerte a felnőtt kenu-válogatott szövetségi kapitányi tisztségét – a kívülállók számára nem kis meglepetésre, 40 esztendősen.

Szeretném megköszönni a bizalmat, nyilván jó érzéssel tölt el. 

Versenyző voltam, fel vagyok készülve a versenyhelyzetekre, arra, hogy fejlődnünk kell. Ez egy új lépcsőfok nekem is a pályafutásomban.

 Lesz egy új kvótarendszer 2026-tól a 2028-as olimpiára, ez új feladatokat sodor elénk. Ennek a modellezése lesz a következő év” – tekintett máris előre az M1-nek nyilatkozó ifjabb Foltán László, aki nehéz feladatot vállal, mert 16 éve szerzett érmet legutóbb kenuban az olimpiákon Magyarország. Holott korábban olyan klasszisok tiszteletére játszották el a Himnuszt, mint Parti János, Tatai Tibor, Pulai Imre, Kolonics György és Vajda Attila. Párizsban legalább létszámban jól álltunk, a maximális 3 női és 3 férfi versenyzői kvótát elértük, de Kiss Ágnes és Nagy Bianka egyébként remek negyedik helyezése volt a csúcs.

„Los Angelesben abszolút a maximális kvótaszám az elvárásunk, és az, hogy felálljunk a dobogóra valamelyik számban. Egyúttal fejlesszük a magyar kenut nem olimpiai számokban is, hiszen azok is felértékelődnek majd a pontrendszer értelmében a világbajnokságokon. Olyan szempontból szerencsés vagyok, hogy azokkal a fiatalokkal, akikkel az elmúlt négy évben sikeresen együtt dolgoztam, folytathatjuk a közös munkát” – fogalmazott ifjabb Foltán László.

Ifjabb Foltán László már a jövőbe tekint: ő lett a felnőtt kenusok szövetségi kapitánya
Fotó: MKKSZ

Nehéz döntés

Nagyon szeretném csinálni, egyébként nem is nagyon tudom elképzelni magam máshol, mert ebben éltem már az utánpótlás-kapitányságom alatt is, immár tizenhat éve. Csinálnom kéne tovább!” – fogalmazott október elején Hüttner Csaba a Magyar Kajak-Kenu Szövetség podcast műsorában. Majd felgyorsultak az események, lapunk elsőként közölt interjút Hadvina Gergellyel, aki a szakmai igazgatói poszton váltotta Boros Gergelyt. Az új vezető finoman jelezte, változások várhatók: „Minél hamarabb szeretnék a jelenlegi szövetségi kapitányokkal is leülni, és megtudni, ők hogy látják a helyzetet, min lehetne esetleg javítani, s utána egy új rendszert felállítani” – vetítette előre Hadvina, s egy olyan javaslatot tett le az asztalra, amely nem egy, hanem két szövetségi kapitány kijelölését szorgalmazza. Az MKKSZ ki is írta a pályázatot, s összesen tízen jelentkeztek. Első körben – miközben Tóth Dávidot választották meg a kajakosok szövetségi kapitányának – a kenu szakágban nem tudott/akart dönteni az elnökség. Időt kért, és eredménytelennek nyilvánította a pályázati felhívást. 

A három jelölt közül a szakmai igazgató ifjabb Foltán Lászlót javasolta, ám az elnökség titkos szavazást tartott úgy, hogy Hüttner Csaba és Vajda Attila neve is benne maradt a kalapban. Ifjabb Foltán kapta a legtöbb szavazatot, aki így elődje útját járhatja. 

Sikerek, nehézségek

Az 53 éves Hüttner Csaba kenusként négyszeres világ- és Európa-bajnok szakember előbb utánpótlás-, majd felnőtt szövetségi kapitány volt – igaz mindkét szakágban. 2017-ben számos ifjú tehetséget a mély vízbe dobott, s egyengette a pályafutásukat, csakúgy, mint egy-két perifériára szorult rutinosabb versenyzőjét. Súlyos döntést hozott meg, amikor idén – a furcsán alakult válogatóverseny után – kihagyta az olimpiai csapatból a hatszoros aranyérmes Kozák Danutát, s ahogy korábban a női, ezúttal a férfi négyes összetétele, valamint a Kopasz Bálint – Varga Ádám páros elindítása miatt is kritizálták. A mesteredző regnálása alatt 13 érmet lapátoltak össze két olimpián a magyar kajakosok (3 arany, 6 ezüst, 4 bronz), de hiába a 7 párizsi medália, arany nem volt köztük. S lehet, ez lett a veszte...

2021-ben Tokióban a szakadó esőben sem szakadt meg a női négyes sikersorozata. Balról jobbra: Kárász Anna, Hadvina Dóra, Hüttner Csaba, Csipes Tamara és Kozák Danuta
Fotó: Facebook/csaba.huttner

Kajakos vérfissítés

Hazánk sikersportága hosszú ideje féllábon áll: amíg a kenusok keresik önmagukat és a világelitbe visszavezető ösvényt, a kajakosok folyamatosan szállítják az eredményeket. Kozák Danuta minden idők legtöbb aranyérmet elérő magyar női olimpikonjává vált, női négyesünk sorozatban (London, Rió, Tokió) háromszor nyert az ötkarikás játékokon, Csipes Tamara a vezérszerepet átvéve három érmet szerzett Párizsban, a férfiaknál Kopasz Bálint és Tótka Sándor győzött 2021-ben, idén mindketten a dobogón állhattak, ahogy a legutóbbi két olimpián is ezüstérmes Varga Ádám. A 35 éves Csipes kivételével mindannyian erejük teljében vannak. 

Van tehát kire, kikre építenie a szakág új szövetségi kapitányának, az első körben, november 22-én megválasztott Tóth Dávidnak. 

A kenus Foltánhoz hasonlóan fiatal, 39 éves szakembernek komoly versenyzői múltja van (olimpiai ezüstérmes), 2021 óta a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben dolgozik, de nincs edzői tapasztalata. 

Nem tart attól sem, hogy egy esetleges generációváltás visszaveti a magyar kajaksportot.

Szerintem van még annyi a tapasztalt kiválóságainkban, hogy ez kitartson a következő olimpiai ciklusban. Ami az utánpótlásunkat illeti: nagyon erősek vagyunk, a világversenyeken folyamatosan az élen zárunk. Az egyértelmű dominanciánk azonban valamelyest elfogy a felnőttmezőnyre – arra is megvan a terv, hogy ezt miként küszöböljük ki” – foglalt állást Tóth Dávid a Nemzeti Sportnak.

Az új kapitányok átvették a stafétát, a léc magasan van.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
verkez
2024. december 03. 06:28
Cikírókám meg időutazó. A jövőben a kezébe került. Az anyád, bár ő szült volna téged a jövőben!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!