Figyelem, a Tímárnátor futball-lázat terjeszt a Nyírségben!

2024. október 05. 06:39

Lehet még fokozni a hangulatot keleten: az újonc nyíregyházi együttes triplázásra készül, a Debrecen után a Diósgyőrt fogadja. Mandiner-interjú a születésnapos sikeredzővel, aki erődítményt épít!

2024. október 05. 06:39
Szabó Péter

Fotó: Facebook/Nyíregyháza Spartacus FC

Zsinórban a harmadik bajnoki győzelmére készül a Nyíregyháza a labdarúgó élvonalban. A Tímár Krisztián vezette újonc együttes a szeptemberi válogatott szünet után nagyon elkapta a fonalat: előbb idegenben kiejtette a Vasast a Magyar Kupából, majd begyűjtötte az első három pontját az új stadionjában (3–2). A debreceniek elleni, mindig kiemelt figyelemre érdemes szomszédvári rangadó megnyerésével jól fel is bőszítették a rivális Loki szurkolóit, akiket aztán 500 forintos jegyekkel igyekeztek kiengesztelni Dzsudzsákék az MTK ellen. A DVSC elleni –az emberöltő óta várt – diadal után a kecskeméti túráját is sikeresen teljesítette a Szpari (2-0), szombaton pedig jön az újabb nagy kihívás a szabolcsiak számára. Motivációból nincs hiány, az ellenfél megint az egyik keleti fellegvár, a DVTK együttese lesz, a szülinapos vezetőedzőt, Tímár Krisztiánt méltó módon köszönthetik fel,

ráadásul telt ház előtt fektethetik két vállra a miskolciakat, mert a szurkolók erre az összecsapásra is pillanatok elkapkodták az összes jegyet a mintegy 8 ezer néző befogadására alkalmas stadionban.

A 2023 óta a klubnál dolgozó sikeredző, Tímár Krisztián munkája tisztán látszik a csapaton: a mutatott játékával és a megalkuvást nem tűrő, elszánt teljesítményével a gárda hamar maga mellé állította a közönségét, amely óriási eredmény. A szurkolók kibekkelték, amíg elkészül az új otthonuk, rajongásuk jelenként pedig hétről hétre megtöltik.

A pályafutása során a Ferencvárosban és Nyíregyházán, valamint Finnországban, Vietnámban és Angliában is megfordult kőkemény védő trénerként is szép jövő előtt áll, hű a korábbi beceneveihez. Mint ismert, a Championship-szereplő Plymouthnál, ahol az év játékosának is megválasztották, a Budapesti Vadállat és a Tímárnátor nevet is ráaggatták. A 45. életévét október 4-én betöltött vezetőedző a Mandinernek azt is elárulta, hogy milyen célokkal vágtak neki az élvonalbeli idénynek.

Ezt is ajánljuk a témában

Jól kitoltak a DVSC-vel a rangadón, a következő mérkőzésen a debreceniek 500 forintért adták a jegyeket a szurkolóiknak, hogy kiengeszteljék őket. Nyírségi szempontból azonban fontosabb, hogy az új stadionban összejött az első győzelem. Hogy élték meg?

A rangadókon mindig édesebb a siker, és keserűbb a vereség, nálunk sem örültek volna a szurkolók, ha kikapunk, Debrecenben sincs másként. Úgy láttam egyébként, hogy mi akartunk jobban a találkozón, sokkal többet tettünk bele és szép gólokat szereztünk, így teljesen megérdemelt győzelmet arattunk.

Azért is volt kiemelten fontos a siker, mert 25 éve nem nyert a Szpari a Loki ellen az NB I-ben!

Jók ezek a rivalizálások, mert extra motivációt adnak mindannyiunknak. A csapat a meccs után a különterembe vonult, leültünk egy pár percre egymás között, de meglehetősen fáradtak voltunk, nagy dínomdánom nem fért bele az estébe. A csapat célja a biztos bentmaradás, így minden pontra égető szükségünk van. Szombaton egy újabb szomszédvári csata következik, egy újabb keleti rangadón szeretnénk begyűjteni a három pontot.

A szurkolók hamar elkapkodták a jegyeket, újabb telt ház várható a DVTK ellen, ráadásul a születésnapjára győzelmet ajándékozhatnak Önnek a játékosai.

A szurkolók egyszerűen csodálatosak. Érezni a lüktetést, a felfokozott várakozást az egész városban, ebből a szempontból is különleges lenne a diósgyőriek elleni siker. A legszebb ajándék a három pont lenne, de sokkal fontosabb, hogy

szeretnénk magunk mellett tartani a közönségünket, egy valódi erődítményt létrehozni Nyíregyházán.

Mindent elkövetünk, hogy örömet szerezzünk a szurkolóinknak, fontos, hogy megmutassuk, ha nem is megy mindig a játék, a játékosok mindent megtesznek értük a pályán.

A fehérváriak elleni stadionavatón nem jött össze a siker (3–3), de gondolom nem cserélné el a Loki ellenire.

Nyilván annak örültem volna, ha azt is behúztuk volna, mert a győzelem nem csak a csapat helyezése miatt, de a presztízs és a szurkolók miatt is rendkívül fontos. Még egyszer hangsúlyozom, csodálatos érzés, hogy mögöttünk állnak, hatalmas örömet okoznak ezzel, minden nap téma az öltözőben, milyen remek most a nyíregyházi futballért dolgozni.

Újoncként van összehasonlítási alapjuk: mennyire lehet önmaga az együttes és mennyire kell alkalmazkodnia az élvonal elvárásaihoz?

Igyekszünk ugyanazt a játékot játszani, amit eddig. Az NB II-ben látott letámadás megmaradt, de egy osztállyal feljebb a magasan megkezdett védekezés még nagyobb koncentrációt igényel a játékosoktól. Nem szeretnénk ebből lejjebb adni, nem szeretnénk feladni ezt az utat. Én ezt a stílust képviselem, és a csapat is nyitott rá. A Lokinak sem ízlett a letámadás, sikeresek voltunk vele, de építhetünk a Fradi elleni teljesítményünkre is.

Azon dolgozunk, hogy ezzel a játékkal kiszolgáljuk a közönséget.

Ezt a stílust szeretik Nyíregyházán, ezzel állítottuk magunk mellé a szurkolókat is.

Ezt is ajánljuk a témában

A nyíregyházi fanatikusok lelkesedésén semmi sem múlik
Fotó: Facebook/Nyíregyháza Spartacus FC

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kislaci-2
2024. október 05. 07:13
hajra cigan
hernadvolgyi-2
2024. október 05. 07:01
Remélem a tirpákok beleszaladnak a pofonok völgyébe. Hajrá DIÓSGYŐR!
Perczel Éva
2024. október 05. 06:57
Nem láttam még a csapatot játszani, de a "Tímárnátor" duma nagyon jó! Köszi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!