Az utóbbi időben a Jadran hajó tulajdonjogán ment a vita Horvátország és Montenegró között. Tavaly már odáig jutottak, hogy Horvátország többek között emiatt sem engedte Montenegrónak egy fontos EU-csatlakozási fejezet lezárását. Most amiatt izzott fel a feszültség, hogy a montenegrói Hadügyminisztérium a hajó képét ábrázoló kitűzőket készíttetett.
A szerző a Makronóm elemzője.
A két balkáni ország kapcsolatát az elmúlt években számos vitás kérdés árnyékolta be, amely most újra a figyelem középpontjába került. Ezek hátterében különböző, érzékenynek mondható történelmi és politikai kérdések állnak.
A diplomáciai feszültségek 2024 végén kezdtek fokozódni, amikor
Horvátország megakadályozta Montenegró számára a 31. EU-s csatlakozási fejezet (kül-, biztonság- és védelmi politika) lezárását.
Mindezt megelőzte a montenegrói parlament 2024 júniusában hozott határozata, amely a horvátországi Jasenovacban, valamint a dachaui és a mauthauseni náci haláltáborban elkövetett népirtásról szólt. Horvátország értelemszerűen élénken reagált erre. A határozat elfogadása után diplomáciai jegyzéket küldött Montenegrónak, amelyben tiltakozott a parlamenti döntés ellen, mivel úgy értékelte, hogy az sérti az ország történelmi érzékenységét.ország történelmi érzékenységét.
A helyzet egy újabb diplomáciai botránnyal súlyosbodott az idén augusztus elején, amikor Horvátország tiltakozó jegyzéket küldött a montenegrói védelmi minisztériumnak. Az ok, hogy
Montenegró jelvényeket gyártott a Jadran kiképzőhajó képével, amely a horvátok szerint az ő tulajdonukat képezi.
A Jadran hajó nemcsak a két ország közötti kapcsolatokat, hanem a két fél történelmi és kulturális örökségét is szimbolizálja. A horvát álláspont szerint ugyanis a hajó a nemzeti örökségük része, és bármilyen felhasználása a beleegyezésük nélkül diplomáciai feszültséget válthat ki.
A Jadran egy háromárbócos, 1931-ben Hamburgban épített kiképzőhajó, amely a Jugoszláv Királyi Haditengerészet számára készült. A neve a horvát Adria szóból ered, és a mai napig a Montenegrói Haditengerészet szolgálatában áll. Az évtizedek során nemcsak a tengerészeti kiképzés szimbólumává vált, hanem a térség politikai és kulturális identitásának is fontos eleme lett.
Az építése 1930-ban kezdődött a hamburgi H. C. Stülcken Sohn hajógyárban, Josip Škarica horvát mérnök tervei alapján. 1931. június 25-én került vízre, és 1933. augusztus 19-én állt szolgálatba a Jugoszláv Királyi Haditengerészetnél.
A második világháború alatt, 1941 áprilisában a Jadrant az olasz haditengerészet elfoglalta, és Marco Polo néven használta kiképzőhajóként. Miután Olaszország 1943-ban kapitulált, a németek átvették a hajót, és különböző célokra, például úszó hídként és szénraktárként használták. A háború végén a Jadran súlyosan megrongálódott.
1946-ban a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kérésére a hajót visszajuttatták, majd 1947 és 1949 között teljes körű felújításon esett át a tivati haditengerészeti dokkban.
A Jadran Jugoszlávia felbomlása után is fontos szerepet játszott a tengerészeti kiképzésben. 1991-ben, a horvát függetlenségi háború kitörésekor a montenegrói Tivatba került felújításra, és azóta is ott állomásozik. Horvátország azonban a visszaszolgáltatását követeli, mivel szerintük a Jadran a horvát tengerészeti örökség része, és 1991 előtt Splitben volt a hivatalos kikötőhelye. Montenegró viszont úgy véli, hogy mivel a hajó a területén maradt, ezért őket illeti, és jelenleg is az ő haditengerészetük szolgálatában áll. A két ország között 2021 decemberében közös kormányközi bizottság alakult a kérdés rendezésére, de a vitát nem sikerült rendezni.
Ahogy említettük, jelenleg a Montenegrói Haditengerészet kiképzőhajójaként működik, és fontos szerepet játszik a tengerészeti oktatásban.
Tehát ahogy láttuk, a Jadran nem csupán egy hajó, hanem a tengerészeti hagyományok, a nemzeti identitás és a regionális együttműködés élő példája (lehetne).
Fontos kiemelni, hogy ez a horvát tiltakozó jegyzék nem csak a Jadranról szólt, ugyanis magában foglalta „a teljes katonai örökség részletes elemzését”, amely szerint
Montenegró több mint kétmilliárd dollárral tartozik Horvátországnak, azonban a jegyzékben azt nem határozták meg, hogy ez mire vonatkozik pontosan.
Mivel a montenegrói védelmi minisztérium hivatalosan nem erősítette meg Horvátország ezen követelését, így az együttműködés nem túl valószínű ebben a kérdésben (sem).
A montenegrói külügyminisztérium részéről elmondták, hogy készek konstruktív párbeszédet folytatni Horvátországgal ezen kérdések megoldása érdekében. Hangsúlyozták, hogy a két ország közötti kapcsolatok alapja a jószomszédi viszony, a barátság, valamint a közös európai és euroatlanti értékek. A külügyminisztérium emlékeztetett arra, hogy a két fél 2024 januárjában és májusában kétoldalú konzultációk során megállapodott abban, hogy szakbizottságokat hoznak létre a vitás kérdések megoldása érdekében. A cél az volt, hogy a meglévő problémáikat, mint például a hajó tulajdonjoga, diplomáciai úton oldják meg.
Montenegró tehát a diplomáciai párbeszéd fontosságát hangsúlyozza, és nagyon úgy tűnik, hogy a két ország közötti problémák megoldása érdekében újabb konzultációk szükségesek.
A két ország közötti diplomáciai feszültségek elsősorban történelmi és kulturális okokra vezethetők vissza, mint a Jadran hajó tulajdonjoga és a második világháborús emlékek kezelése. A legújabb diplomáciai lépések, mint a tiltakozó jegyzékek és a párbeszédre történő felhívás, lehetőséget adnak arra, hogy a kettejük közötti kérdéseket békés és konstruktív úton oldják meg. A jövőben a párbeszéd és a diplomáciai csatornák használata kulcsfontosságú lesz a kétoldalú kapcsolatok javításában és a balkáni stabilitás előmozdításában.
A horvát–montenegrói vita alakulását azonban szemmel kell követni hazai szempontból is, mivel a Balkán stabilitása, illetve a nyugat-balkáni EU-bővítés kérdése uniós csatlakozásunk óta prioritás. A konfliktus közvetlen hatással van mindezekre, mivel bár Montenegró az EU-tagsághoz legközelebb álló ország, ahogy említettük, tavaly Horvátország megakadályozta az uniós felvételének az előrehaladását. A két ország közötti feszültség csökkentése a balkáni EU-bővítés gördülékeny előrehaladása érdekében Magyarország fontos külpolitikai célja, és így hazánk is aktív szerepet vállalhat a helyzet mielőbbi megoldásában.
Kapcsolódó:
Az elherdált állami energetikai vagyon visszaszerzése lehetővé tette, hogy ne a profit legyen az első, hanem az ellátás biztonsága és a lakosság, a vállalkozások boldogulása. Giró-Szász András írása.
A világ figyelme Budapest felé fordul. Itt ülhetnek egy asztalhoz az oroszok és az amerikaiak. Egy ilyen történelmi pillanat túlmutat a politikán. Gazdasági, reputációs és kulturális esély is. De a békehozadék nem automatikus. Csak az a város profitál, amely tudatosan épít a szerepére, mint Helsinki vagy Oslo tette egykor.
Egy fontos jogot megtagadnának Ukrajnától, hátha így Magyarország nagyobb kedvvel engedi be őket az EU-ba.
Az egyetemnek fel kell készülnie ezekre a helyzetekre, és segítenie kell az előadóknak, hogy ne az erőszak, hanem a tudományos szabadság győzzön.
Két Magyarország – Egy beteges hazudozóval nem lehet mást tenni, mint fölmosni vele a bíróságot.
Egy év után ismét felmérték a magyar vállalkozások helyzetét, az MCC kutatói idén is elkészítették jelentésüket több mint kétezer vállalkozás megkérdezésével, hogy képet kapjanak, milyen körülmények között működnek és mire számítanak. A jelentés a kormánynak is fontos kapaszkodó lehet.
Aleksandar Vucic kérdésre válaszolva elárulta, hogy őmaga és a szerbek is szeretik a magyarokat, csodálják őket szabadság- és békeszeretetük miatt.
