Alaszka után, Washington előtt

„ALASZKA UTÁN, WASHINGTON ELŐTT

Jóslatomban úgy fogalmaztam, hogy »aligha születik majd azonnali és mindenre kiterjedő megállapodás…azonban mindkét fél érdekelt a csúcstalálkozó sikerében és a folytatásban.« A Trump-Putyin sajtótájékoztató pontosan ezt az élményt adta: gesztusokban gazdag, konkrétumokban szegény performanszot. Sejtetve mindazonáltal, hogy a nyilvánosságnak szánt udvariaskodás függönye mögött nagyon is gyakorlatias párbeszéd zajlott – Ukrajnáról és egyben azon messze túlmutatóan.

Sorjáznak az értékelések és a szivárogtatások, amelyek persze a történtek politikai keretezését célozzák. Ebbe maga Trump is beszállt a közvetlenül a közös sajtótájékoztató után a Foxnak adott félórás exkluzív interjújával, majd a közösségi médiában közzétett posztjával. Kiderült például, hogy lekerült a napirendről egy azonnali tűzszünet lehetősége – mint a rendezési folyamat első lépése – és ehelyett rögtön az átfogó békemegállapodás a cél. Akik azzal vádolják az amerikai elnököt, hogy ezzel elfogadta Putyin tárgyalási keretét, azoknak tulajdonképpen igaza van. Aligha tehetett azonban másképp, ha komolyan gondolja a háború megállítását. Az egyre növekvő orosz fölényt mutató hadszíntéri realitások fényében – ahogy arra előző posztunkban is kitértünk – az ukránok számára időt és erőgyűjtést biztosító ideiglenes tűzszünet orosz szempontból non-starter volt. Trump tehát a valóságot fogadta el kiindulási alapként és könnyen lehet, hogy ezzel Ukrajnát a még nagyobb bajtól óvja meg. 

Az amerikai elnök utalt rá továbbá, hogy a csúcstalálkozón területi kérdések is szóba kerültek, bár erről részleteket nem akart elárulni (megj.: értesülések szerint a Donbasz még ukrán kézen lévő területeinek feladásáról van szó a front többi szakaszának befagyasztásáért és esetleges kisebb korrekciókért cserébe). Hazafelé úton felhívta Zelenszkijt, hogy tájékoztassa a Putyinnal folytatott beszélgetéséről és megállapodott vele, hogy az ukrán elnököt hétfőn fogadja a Fehér Házban.

Ezekből az információmorzsákból egy olyan konkrét csomag körvonalai bontakoznak ki, amelyet Trump holnap Zelenszkij elé helyez és közli vele: »Barátom, ez a legjobb ajánlat, amelyet kaphatsz, fogadd el! Ha visszautasítod, ennél csak rosszabb helyzetből alkudozhatsz és rám sem számíthatsz majd. Ha viszont elfogadod, akkor segítek.« Erre utalhatnak azok az értesülések, miszerint a csomag részeként Washington biztonsági garanciákat adhatna Kijevnek. A hír valóságmagja – ha van ilyen – azt a célt szolgálhatja, hogy megédesítse a keserű pirulát és érdekeltté tegye Zelenszkijt a deal elfogadásában. Az ördög a részletekben rejlik, hiszen ha valóban »ötödik cikkely típusú« nyugati garanciákról van szó – mint ahogy azt az ukránok és az európaiak csűrik-csavarják – akkor ott vagyunk, ahol a part szakad: ezért támadták meg az oroszok Ukrajnát és továbbra is fennáll egy világháborús eszkaláció veszélye. Belpolitikailag is igen kétséges, hogy Trump miért vállalna ilyen kötelezettséget Ukrajnában. Az igazság az, hogy nincs hiteles megoldás az Ukrajnának nyújtott nyugati biztonsági garanciákra. Csak egy olyanra, amelyhez az oroszok is hozzájárulnak: például egy nyugatiakat is magába foglaló, de széles földrajzi alapon nyugvó békefenntartó kontingensre, amely az ENSZ BT felhatalmazásával települ Ukrajnába. Erre utalhat az az értesülés, amely szerint Putyin kínai részvételt vetett fel a béke garantálásában.

Ez a szikár valóság Zelenszkij dilemmáját kétségkívül súlyossá teszi. Trump ajánlatának elfogadása, további területek harc és valódi nyugati garanciák nélküli feladása politikai értelemben szinte vállalhatatlan. A visszautasítása azonban azt jelentené, hogy az orosz gőzhenger halad tovább és Ukrajna nem csak a most átadni követelt területeket veszíti el előbb-utóbb – további véráldozatok árán –, hanem az Egyesült Államokat is. Trump az obamai patrónusi státuszból jól láthatóan egy közvetítői szerepbe pozícionálja át magát az amerikai érdekek mentén. Ha Zelenszkij megtagadja tőle a békecsinálás dicsőségét, akkor ott hagyja az út szélén és különalkut köt az oroszokkal. Amint az előző posztban is taglaltuk, bőven van miről: a csúcs utáni sajtótájékoztatón szinte mindegyik említést nyert, a nukleáris leszerelési tárgyalásoktól a sarkvidéki ásványkincsek kiaknázásán keresztül a kereskedelmi kapcsolatokig. A Fox-interjúban külön érdekes volt az amerikai elnök eszmefuttatása Obama és Biden »merő ostobaságáról« Oroszország és Kína, »e természetes ellenségek« egymáshoz szorításáról. Függetlenül attól, hogy mit gondolunk róla, ez egy nagystratégiára utal az adminisztráció részéről, amelynek Ukrajna csak az egyik – és messze nem a legfontosabb – eleme.

Az európai vezetők pedig azt mérlegelik ezekben az órákban, hogy felugorjanak-e a Trump-vonatra vagy Zelenszkijt kitartásra bíztatva megfúrják az amerikai elnök békeprojektjét (hírek szerint az ukrán államfőt »bébiszitterként« többen is elkísérnék Washingtonba). Trump tervének elfogadása arcvesztést és az euromilliárdokat (és az európai versenyképességet) már elnyelt ukrán mocsárban való politikai elsüllyedést jelentené. Hiszen ez az európai elit mindent az oroszok elleni háborúra tett fel és mindent ezzel indokolt a közvéleményük számára (beleértve az amerikaiakkal kötött katasztrofális kereskedelmi egyezményt). Egy gáncsvetéssel ellenben Trumpot dühítenék magukra, annak minden következményével a transzatlanti viszonyra nézve. Időt ezzel nyerhetnének, háborút viszont aligha; Európa ugyanis a hangzatos retorika ellenére képtelen megvédeni és a víz felett tartani Ukrajnát. Üres ígéretekkel viszont még mélyebbre nyomhatja.

Holnap kiderül.”

Nyitókép: Kremlin Press Office / ANADOLU / Anadolu via AFP