Így fekteti be a pénzét Valter Attila – különleges vállalkozást indít Budán!

2024. augusztus 13. 05:30

Az olimpiai negyedik kerékpáros nagy szenvedélye a kávézás, ebből a hobbiból indult a vadonatúj üzlet ötlete is.

2024. augusztus 13. 05:30
Szabó Péter

Fotó: MTI/AP/Dar Jaszin

Hazánk jelenlegi legsikeresebb férfi kerékpárosa Valter Attila, aki évek óta a legmagasabb szinten, World Tour-versenyeken gyűjti a nemzetközi tapasztalatot: 2021-ben három napig rózsaszínben láthatta a világot, miután magára ölthette az összetett elsőnek járó, ikonikus Maglia Rosát a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, de néhány napja is olyan sikert ért el, amely után nehéz két lábbal állni a földön.

A párizsi olimpia férfi mezőnyversenyében szenzációs teljesítményt nyújtott, negyedikként végzett, örökre beírta magát a sportág hazai történelemkönyvébe.

A szezonnak még koránt sincs vége, a holland Visma-Lease a Bike profi kerékpárosaként várnak még fontos feladatok rá, a zuhanyhíradó szerint kiváló formájának köszönhetően a csapata úgy határozott, hogy az eredeti tervek ellenére legközelebb nem a Lengyel Körversenyen, hanem a Vuelta a Espana spanyol országúti körversenyen állítja rajthoz – Attila azonban előtte beiktatott néhány nap, itthon töltött pihenőt.

Ezt is ajánljuk a témában

Valter régóta elkötelezett kávérajongó

A 26 éves bringás kezdetben csak a hegyi edzések szüneteiben kortyolta a feketét, a szeánsz azonban idővel egyre összetettebb lett. Mint meséli, tulajdonképpen a gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy megnyitja a bringások törzshelyének szánt vállalkozását. Két éve elvégzett egy barista képzést, beruházott egy komolyabbnak mondható saját kávégépre, most pedig egy vadonatúj üzlet megnyitására adta a fejét Budapesten.

Bringabolttal kombinált kávézót nyit a fővárosban, ahol a budapesti és az agglomerációban élő kerékpárosok túráik során megpihenhetnek, ihatnak egy kávékülönlegességet, és beszerezhetik a hiányzó alkatrészeiket is. A cél, hogy az egység idővel a bringaszurkolók törzshelyévé váljon! 

A vágy: a saját ágy

A Valter Attila nevével fémjelzett Grinta Kávézó és Kerékpárbolt adott otthon pénteken a párizsi élménybeszámolóval egybekötött sajtótájékoztatónak, amelyen az olimpia magyar bringás hősei, Vas Kata Blanka és a férfiak között nagyot száguldó csömöri hős is megosztotta franciaországi tapasztalatait a jelen lévőkkel.

„Nagyon hosszú volt ez a két hét, vártam már a hazatérést és azt is, hogy végre a saját ágyamban aludhassak, a jól megszokott hideg szobában. Élveztem a versenyeket, már a monti is jól ment, hihetetlen erőt és támogatást kaptunk itthonról.

Megint kiderült, hogy nagyon sokan nézik Magyarországon a versenyeket.

De kint is hatalmas volt a hangulat, rengetegen jöttek ki szurkolni a mezőnyversenyre” – emlékeztetett a sajtótájékoztatón Vas Kata Blanka, aki jelenleg a női Tour de France-on szerepel.

Mint ismert, hazánk legjobb női kerékpáros büszkesége már Tokióban is nagyot ment a hegyibringások között, a 2020. évi, de 2021-re halasztott nyári olimpiai játékokon minden idők legjobb magyar hegyikerékpáros helyezését elérve a negyedik helyen végzett. Ezt a bravúrt most az országúti mezőnyversenyben ismételte meg!

Ezt is ajánljuk a témában

Szuper hét a faluban

Valter Attila is ott volt három éve Tokióban, de számára keserű emlékeket tartogatott az a nap, a verseny egy pontján akkora hátrányban volt, hogy kivették a mezőnyből, így nem tudta befejezni élete első olimpiáját. A második lehetőségnél már semmit sem bízott a véletlenre, végig a főmezőnyben haladt és várta a lehetőséget, amely a 273 kilométeres viadal hajrájában is el jött. Óriási csatában végül szintén a negyedik helyen zárt.

„Nagyon örültem neki, hogy beugrott egy időfutam és már ott indulhattam, mindent egészen rövid idő alatt, remekül megoldottunk. Annak igazán örülök, hogy ott lehettem Blanka monti versenyén, ahol tizedik lett.

Szuper egy hetet töltöttünk az olimpiai faluban, nem számítottam arra, hogy ekkora élmény lesz Párizs.

Nagyszerű érzés, hogy mindkettőnk számára ilyen jól sikerült az olimpia” – mesélte a Grinta Kávézó és Kerékpárbolt első hivatalos eseményén Valter Attila.

Küzdőszellem a javából

S hogy mit is jelent a grinta, amely a hely nevét adja? Valter Attila erre is készségesen válaszolt az eseményen:

Ez egy olasz szó, ami határozottságot, küzdeni tudást, mindent elsöprő fanatizmust jelent, azt a tulajdonságot, amely nélkül elképzelhetetlen a győzelem!”

Ez a mondat csak egyetlen részletre enged rálátást, mindössze egyetlen aprócska szeletre Attila mentalitásából, de kiválóan megmutatja, miért is tudja halmozni a sikereket két keréken az újdonsült vállalkozó.

Ezt is ajánljuk a témában

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dekoninck-2
2024. augusztus 13. 08:14
Remélem, többször fogják a hosszú egynaposokra kuldeni. A Strade Bianche-n is top 10-és volt többször is.
contractor-2
2024. augusztus 13. 07:56
Bp. tele van jobbnál jobb becsődölt éttermekkel, kávézókkal, de persze lehet próbálkozni. A piac mindig örül a friss tőkének.
Búvár Kund
2024. augusztus 13. 06:00
Sok sikert Ati! Remélem összejön a Vuelta is! Ma kiderül az is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!