Rossi nem ostoba ember

Fotó: Sebastian Frej/MB Media/Getty Images

„Marco Rossi – marad.

Hogy ennek – alig néhány nappal a magyar válogatott Eb-búcsúja után – hírértéke van, önmagában sokatmondó. Elbeszéli ugyanis, hogyan, mennyire látjuk reálisan önmagunkat, helyünket a futballvilágban, a sportág hazai állapotát, esélyeinket, reményeinket.

Az egész azzal kezdődött, hogy a Mister, az Eb-kiesés sokkja alól éppen csak ocsúdva úgy fogalmazott: a torna egyetlen percét sem élvezte, következésképp most szusszannia kell egyet, mielőtt döntene a folytatásról. A kiragadott félmondatból aztán rögvest ügy lett, publicisták és elemzők sora gondolkodott el a vélelmezett kapitánykérdésen, a Nemzeti Sportban – évtizedes gyakorlat alapján – megindult a sejtetés és az inszinuáció, egyes »újságírók« például egészen odáig mentek, hogy a játékosok buszról való leszállás közben mutatott arckifejezéseit olvasva merengtek el azon, hogy »mi csúszhatott félre a kapitány és játékosai kapcsolatában.«

Pedig az eset nem bonyolult.

Tisztában van azzal is, hogy a feje fölött a rendszerváltást követő magyar történelem legbefolyásosabb és leghatalmasabb emberei (úgy is mint a miniszterelnök és az MLSZ elnöke) szkanderoznak egymással, miközben, ha esetleg úgy adódna, akkor a nyilvánosság satujába ő fog beleszorulni helyettük.

Ez az Eb mindemellett tökéletesen megmutatta azt is, hogy ha a politikai érdek – lásd még: választási kampány – úgy kívánja, akkor a hatalom pórázán (ki)tartott sajtóhiénák bizony nem lesznek mértékletesek a csapattal kapcsolatos elvárások megfogalmazásában. Eközben pedig nincs sokkal több jó játékosunk, mint 4-5 évvel ezelőtt, a közpénzzel elárasztott magyar futballipar továbbra is mindenkitől fényévekre lemaradva következik a régióban, nemzetközi szinten alsó-középszerű játékosainknak nincs komolyan vehető helyettesük a csapatban, és így tovább. Fogós egyenlet, szó se róla.”