A berni kataklizma

Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

„Magának a berni vereségnek is (amelyet a németek »berni csoda« néven a háború utáni erkölcsi és gazdasági talpra állásuk szimbólumának és mérföldkövének tekintenek) a kommunista kontraszelekció és kevésbé a magyar balsors volt az oka. Kilenc évvel a világháború után a nyugatnémeteknél az orvosi háttér (a még nem tiltott teljesítményfokozó szerek), a felszerelés (cserélhető Adidas-stoplik), a menedzsment (nyugodt, exkluzív szálláshely az erdő közepén) már sokkal jobb volt, mint nálunk, ahol az angolul beszélő MLSZ-elnök, Barcs Sándor politikai okokból el sem utazhatott a vb-re, míg egyes élmunkások és politikai megbízottak ott voltak a küldöttségben, hogy csak egy jellemző részletet említsünk a vb-döntőre jócskán szétcsúszó háttér jellemzésére.

Amit 1956 csak felgyorsított, az már két évvel korábban elkezdődött: a szomszédos kommunista országok (román, szovjet, jugoszláv, csehszlovák) identitást erősítő futballpolitikájával szemben a magyar internacionalista kommunisták lassanként hagyták elsorvadni az emberek kedvenc játékát, mert sohasem felejtették, mekkora pofont kaptak tőle 1954. július 4-én. Az akkor teljesen váratlan tömegdemonstrációkra két évvel később már fel voltak készülve és lövettek. Még egyszer nem engedték meg maguknak, hogy lelkesedjenek a magyar (sport)sikerekért, feledve kötelességüket, a nemzetközi munkásmozgalom szolgálatának elsőbbségét. Az 1953-ban nagy csinnadrattával átadott, de félkész Népstadiont, a paradigmaváltás monumentális jelképeként sohasem fejezték be, a magyar futballal együtt hagyták lepusztulni, a díszes Népstadion metróállomást egyenesen visszabontották.

Az Aranycsapat sikereinek idején végig börtönben ülő Kádár János egy 1957-es MSZMP PB-ülésen így fogalmazta meg a futballal, a szurkolókkal, a nemzeti büszkeséggel kapcsolatos elveit: »Csürhe, szervezett fasiszta banda ez, le kell velük számolni. Nem lehet szentimentálisnak lenni, mi még kibírjuk, ha a ‘B’ közép miatt hangoskodni fognak. Ha az elvtársak nem ügyelnek, akkor a sportmérkőzések lesznek az egyetlen legális területei a szovjetellenes, kommunistaellenes, antiszemita hangulatkeltésnek, és hetvenezer emberre lövetni nem tréfadolog. Ha még megszökik vagy hetven ember, azt is kibírjuk, minthogy mi intézményesítsük az ellenség törekvéseit. Ki fogjuk bírni, ha nem lesz világbajnok a magyar futballcsapat, akkor sem fogunk a fasizmusnak legális fedezéket nyújtani. Ez még a sporteredményeknél is fontosabb. A sporttal kapcsolatos nacionalista felfogás ellen kell valamit csinálni.«

Kell még valamit mondanom, Ildikó?”