„Itt egy Duna-híd épül” – történelmi mérföldkőhöz érkezett a mohácsi gigaberuházás (VIDEÓ)

A négysávos úttal és kerékpárúttal kiegészülő átkelő mellett közel 30 kilométernyi új út és körforgalom alakítja át a térség közlekedését.


A négysávos úttal és kerékpárúttal kiegészülő átkelő mellett közel 30 kilométernyi új út és körforgalom alakítja át a térség közlekedését.


A klub a hivatalos Instragram-oldalán emlékezett meg a dátumról.


Joó Csaba, a Jó világ című műsor házi gazdája és stábja már a helyszínen tartózkodik, és gőzerővel készül a nagy eseményre. Erről árult el kulisszatitkokat. Interjúnk.


„Nekünk, magyaroknak érzelmi kérdés, hogy a felépített magyar brandek valóban magyar brandek maradjanak” – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter Szentkirályon.


Bár a kormány azt állította, üdvözli a Legfelsőbb Bíróság ítéletét, de a levélváltásaikból kiderült, Keir Starmer miniszterelnöki kabinetje dühös a történtek miatt.


Ezek a számok bizony már a Tisza magabiztos, kétharmadhoz közeli győzelmét jelenthetnék.


Egy órában többször is felcsendül Leslie Mandoki dala New York szívében.


Az esemény beharangozójához a cég annyit írt, hogy „a jövőt élőben közvetítjük”.


Akár húszezer forintból is össze lehet rakni a gyerek tanszercsomagját, de a határ a csillagos ég, akkora a választék.


Egyszer nem engedték meg maguknak, hogy lelkesedjenek a magyar (sport)sikerekért, feledve kötelességüket, a nemzetközi munkásmozgalom szolgálatának elsőbbségét.


Egy nagy múltú gyógyszeripari céggel írtak alá együttműködési megállapodást.



A német balliberális képviselő megosztotta az EP jogállamisági tárgyalócsoportjának elemzését is.



