A tanácskozáson videóüzenet útján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is felszólalt. Beszédében a ukrajnai orosz invázió elhárításának globális jelentőségét hangoztatta. „Országunk ma ünnepli függetlenségének napját, és most mindenki láthatja, hogy a világ rá van utalva függetlenségünkre” – jelentette ki Zelenszkij. Úgy fogalmazott, hogy
amennyiben Oroszországot most nem állítják meg, akkor „az orosz gyilkosok eljutnak más országokba is,
Európában, Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában”. „Oroszországot felelősségre kell vonni az Ukrajna ellen elkövetett agresszió miatt” – tette hozzá.
Az ukrán elnök a zaporizzsjai atomerőmű ügyéről szólva felvetette, hogy Oroszország adja át a létesítmény ellenőrzését a NAÜ-nek. Kijelentette, hogy a NAÜ szakértői küldöttségének „minél hamarabb” és tartósan át kell vennie az atomerőmű irányítását. Hozzátette, hogy Oroszországnak feltétel nélkül le kell állnia „nukleáris zsarolásával”, és teljesen ki kell vonnia csapatait a régióból. Vaszilij Nyebenzja, Oroszország ENSZ-nagykövete egyébként arra hivatkozva próbálta meg elejét venni Zelenszkij videóüzenete bejátszásának, hogy az ukrán elnöknek a szabályok szerint személyesen kellene megjelennie a BT-ben.
(MTI)