Meglepő kijelentés: Gulácsi szeretne több gólt kapni
Mutatjuk, hogyan gondolja ezt a magyar labdarúgó-válogatott kapusa.
A válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy milyen áldozatot hozott az MLSZ vezetőségének kérése miatt.
Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP
Új adással jelentkezett a Csisztu Sport Cast, amelynek vendége a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi volt.
Az olasz edző nem először vendégeskedett a műsorban, utoljára 2021-ben, a Covid-járvány kellős közepén adott dupla interjút Csisztu Zsuzsának. Rossi a mostani beszélgetéshez hasonlóan akkor is a telki edzőközpontban kezdett mesélni, többek között arról, hogy miként dolgozik, hogy áll össze a Rossi-team, milyen az edzői filozófiája, és, hogy hogyan építkezik az olasz szakember. A második interjúban megismerhettük a Budapest Honvéd korábbi edzőjét részletesebben emberként, volt futballistaként, férjként és kétgyermekes apukaként is. Rossi akkor elmondta, hogy a válogatott gőzerővel készül az Európa-bajnokság halálcsoportjára, a Portugália, Franciaország és Németország elleni mérkőzésekre.
Most újra utazik a válogatott az Eb-re, a vezetőedző a mostani epizódban azt is elmondta, hogy mi a különbség a két csapat között.
„Természetesen az élet minden területén, nem csak a sportban, nem csak a futballban, létezik a szerencse, mint tényező, ami szintén nagyon fontos. De mi azon dolgoztunk az elmúlt három évben, hogy csökkentsük a szerencse szerepét a mérkőzéseinken. Szóval alapvetően elégedettek vagyunk” – mondta a kapitány.
Az adásban kitért a szakmai hitvallására is, miszerint mindig megmondja az igazat, és tud keményen fogalmazni is, ha arra van szükség.
„Ha mindig nagyon szigorú az ember a kommunikációban, akkor amikor még szigorúbbnak kellene lennie, nem lesz képes valóban átadni azt az lelkiállapotot, amire igazán szükség lenne a fejlődéshez... Szóval ha alapvetően emberként, másodszor pedig edzőként tisztelnek, tisztelik a tudásod, akkor követni fognak. De önazonosnak kell lenned, nem hazudhatsz nekik, és lojálisnak is kell lenned hozzájuk” – mesélte a szövetségi kapitány.
Az interjúban fény derült arra is, hogy Rossi az MLSZ kérése miatt az öltözködési stílusában is áldozatot hozott.
A magánéletemben általában zakót sem hordok, mert sokkal kényelmesebben érzem magam egy lazább, hétköznapibb öltözködési stílusban, de természetesen vannak öltözködési szabályok és amikor a magyar válogatott kapitánya vagy, sőt, különösen ha a magyar válogatott kapitánya az ember, akkor az országról, vagy a szövetségről egy ahhoz méltó képet kell sugározni.
– mondta az olasz edző.
A kapitány érintett továbbá olyan témákat is, mint hogy mit vár a magyar csapattól a tornán, vagy, hogy mi alapján hozta meg a döntést a Gulácsi avagy Dibusz kérdésben.
A teljes adást itt megtekintheti:
Kapcsolódó cikkek a Foci Eb 2024 aktában.
Minden város előrukkolt specialitásokkal, amelyek népszerűnek bizonyultak a torna során.
A világ legnagyobb üzlete, ekkora profitrátával senki sem dolgozik.
Csányi Sándor a sportnapilapnak adott interjújában őszintén fogalmazott az Eb-n nyújtott teljesítménnyel kapcsolatban.