Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
Marco Rossi és Chema Rodriguez exkluzív interjút adott a Sportalnak, amelyben a két szövetségi kapitány elmondta, hogy mennyi közös van bennük, de beszéltek a kezdeti nehézségekről, és arról is, hogy Magyarországon otthonra leltek.
„Az, hogy mindketten külföldről jöttünk, szövetségi kapitányként dolgozunk – és az is, hogy sajnos nem beszéljük a magyar nyelvet…” – válaszolta az olasz szakember arra a kérdésre, hogy tudja-e, hogy mi a közös benne és Chema Rodriguezben.
Arról, hogy mind a ketten 2012-ben érkeztek Magyarországra, ezt mondták: „Az én esetemben ez így van” – helyeselt Chema. „Az enyémben is.
Egy különbség azért akad: Chema még játékosként jött, én már edzőként, ami arról tanúskodik, hogy valamivel idősebb vagyok nála…”
– tette hozzá Rossi.
Arról, hogy mi volt a reakciójuk, mikor először Magyarországról keresték őket, ezt válaszolták: „Nem akartam elhinni, hogy a világ egyik legjobb csapata, a Veszprém keres. Még akkor sem, ha korábban a világ másik legjobb csapatában, a Ciudad Realban játszottam. Márpedig ha egy topklub hív, akkor menni kell! Még úgy is a váltás mellett döntettem, hogy nem sokat tudtam Magyarországról – azzal persze tisztában voltam, hogy a kézilabdának csodás hagyománya van itt” – mondta a kéziválogatott kapitánya.
„Hogy őszinte legyek, én az idő tájt olyan helyzetben voltam, hogy nem ajánlatot kaptam, hanem ajánlatot kerestem… Először 2011 végén vetődött fel annak a lehetősége, hogy Magyarországra jövök, végül 2012 nyarán lettem a Honvéd vezetőedzője. Számomra nem volt ismeretlen a magyar futball,
már gyerekként rengeteget hallottam az Aranycsapatról és a nagy Honvédról a Puskás Ferencék bűvöletében élő nagypapámtól”
– folytatta Rossi.
„Nehezen… Ez nem csoda, hiszen új környezetbe, új kultúrába csöppentem, ráadásul eleinte voltak kommunikációs problémáim: akkoriban kevesen beszéltek angolul, de hozzá kell tennem, hogy én sem tudtam jól, a spanyollal meg végképp nem boldogultam. Ugyanakkor minden segítséget megkaptam a veszprémiektől, és ahogy teltek a napok, úgy éreztem egyre jobban és jobban magam, néhány hét elteltével pedig már azt mondhattam, hogy beilleszkedtünk a családdal. Az elején még sokan kivártak a közeledéssel, azt éreztem, kíváncsiak arra, milyen ember, milyen kézilabdázó vagyok. Ez teljesen normális, ha valaki új helyre érkezik, bizonyítania kell. A távolság fokozatosan csökkent, miután megismertük egymást, rádöbbentem, a magyarnál kedvesebb, őszintébb és barátságosabb nép kevés van” – válaszolta Chema arra a kérdésre, hogy emlékeznek-e, hogyan teltek az első napjaik Magyarországon.