Nagy Ádám a Mandinernek: Biztos van olyan is, aki a háta közepére sem kívánja a labdarúgást

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

***

Értékes győzelemmel kezdte az évet a magyar labdarúgó-válogatott, amely Szoboszlai Dominik büntetőből elért góljával 1-0-ra felülmúlta Törökországot a két csapat péntek esti, Puskás Arénában közel 60 ezer néző előtt játszott felkészülési mérkőzésen. 2022 szeptembere óta veretlen nemzeti csapatunk erős ellenféllel szemben bizonyított. Az immár 78-szoros válogatott védekező középpályás, Nagy Ádám nyilatkozott lapunknak.

A vártnál talán paprikásabb hangulatú, keményebb lett a mérkőzés a két Európa-bajnoki szereplő között. Ilyen kaliberű csapattal már nem játszunk a nyári tornáig. Egyfajta főpróbaként tekintettek az összecsapásra?

Főpróbának még nem mondanám, az nyilván az utolsó vagy utolsó két mérkőzés lesz júniusban. Örültünk, hogy egy ilyen jó válogatott ellen játszhatunk felkészülési mérkőzést. Marco Rossi szövetségi kapitány végig hangsúlyozta az edzőtáborban: nem mehetünk úgy neki, hogy barátságos találkozó. Éles meccsként kell rá tekinteni, ennek megfelelően mentünk bele. Ezért lehetett látni egy-két olyan csörtét, összerúgást, ami abszolút tétmérkőzésekre jellemző. Én úgy érzem, a nemzeti válogatottban ez a minimum, ez a jó hozzáállás.

Másfél éve, 13 mérkőzés óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott. Ez mennyire jár a fejekben?

Én úgy tapasztalom, még nem. Olvastunk róla, beszéltünk erről egymás között.

 Főképp, hogy abban benne lenne az Európa-bajnokság is. Annak nagyon örülnénk, és ezen az úton szeretnénk továbbmenni. Nem beszélhetek az egész csapat nevében, de én személy szerint nem gondolok erre. Mérkőzésről mérkőzésre szeretnénk fejlődni, hogy többet mutathassunk.

Az összeszokottság, a szervezettség ezúttal is megmutatkozott, a játék kevésbé volt emlékezetes. Mennyire nehéz négy hónap után újra összeállnia a válogatottnak?

Ez egy valós probléma, létező nehézség, de azt is látni kell, ez világszerte így van. Ez a téli időszak a leghosszabb, amikor nem találkozunk. Novemberben találkoztunk legutóbb, ilyenkor csakúgy, mint a szurkolók, mi játékosok is epekedve várjuk, hogy újra énekelhessük a Himnuszt. Ráadásul telt ház előtt, hazai pályán játszhattunk, s a végén együtt ünnepelhettünk a közönséggel. 

2015 óta válogatott, akkor még nem övezte ekkora felhajtás és érdeklődés a csapatot. Azóta megszokták már?

Nyilván én sem úgy állok neki, mint az első mérkőzésemnek, de azt sem mondanám, hogy hozzászoktam. 

 Persze tudom, Magyarországon nem szereti mindenki ugyanúgy a labdarúgást, Sőt, biztos van olyan is, aki a háta közepére sem kívánja. Ennek ellenére bennem az van, hogy a hazámért játszom, és szerintem ez a gyönyörű ebben.

Amíg a törökök profin, már-már érzelemmentesen tették a dolgukat, szembetűnő volt, hogy a magyar játékosok sokat kommunikáltak, és egy-egy jó megoldás után pacsiztak egymással. Ez tudatos vagy ösztönös?

Nekem fel sem tűnt, mit csinál az ellenfél, a társaimra koncentrálok. Az biztos, hogy a mi csapatunknak az is az erőssége, hogy bár hála Istennek vannak nagyon nagy kvalitású játékosaink, akik el tudnak dönteni egy-egy fontos mérkőzést, de mégis mindig azt hangsúlyozzuk kifelé és belül, egymás között is: csapatként nyerünk, érünk el eredményeket. Ez adja igazán az erőnket!