A hazai szövetség vezetője beszélt a sportág doppingérzékenységéről is, és kiemelte, hogy a tokiói ötkarikás játékokon és a legutóbbi világbajnokságon semmilyen doppingprobléma nem merült fel, ami jól mutatja, hogy a NOB által elvárt lépéseket a nemzetközi szövetség megtette.
Az ökölvívás sorsa átmenetileg megpecsételődött
Az öttusával és súlyemeléssel szemben az ökölvívás sorsa erősen billeg, hiszen nem kapta meg a végrehajtó bizottság támogatását és ez elsősorban sportpolitikai okokra vezethető vissza. Jelen pillanatban ugyanis nincs olyan nemzetközi szövetsége a sportágnak az amtőrök között, amelyet a NOB elfogad partnernek. A korábban AIBA, jelenleg IBA nevű ökölvívó-szövetséget 2019-ben függesztette fel a NOB, ezzel kizárta a tokiói játékok boksztornájának rendezéséből, majd később úgy döntött, a párizsi olimpia ökölvívó versenyét és kvalifikációját sem rendezheti meg. A helyzet idén annyira tarthatatlanná vált a két szervezet között, hogy