Egyébként korábbi hír már, hogy Erdei augusztusban is ringbe száll a Hősök terén a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) alapításának 100. évéből rendezett centenáriumi gálán, de az amolyan bemutató gálamérkőzésnek ígérkezik. Rajta kívül Kovács Istvánt, Balzsay Károlyt, Kótai Mihályt és Dariusz Michalczewskit is láthatjuk majd ezen az eseményen.
A most bejelentett év végi bokszmeccs viszont nagyon is komolynak tűnik, viszont egyelőre több információt nem árult el róla Madár, aki 2014-ben igazi legendaként vonult vissza. Profi pályafutása során 34 mérkőzést vívott, melyek közül csak egyet veszített el. Világbajnoki címet szerzett a WBO szervezetnél félnehézsúlyban – amit tíz alkalommal meg is védett –, valamint a WBC-nél cirkálósúlyban is.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd