„Férfi szeretne lenni” – Magyar Péter bokszolós képe még mindig tarol az interneten

2025. július 08. 20:39

Ismét megcsillant az internetezők kreativitása.

2025. július 08. 20:39
null

Az internet népe nem tud „szabadulni” Magyar Péter minap megosztott bokszolós képétől. Még mindig születnek mémek a Tisza Párt elnökének különös beállítású fotójáról.

Mint ismert, Magyar még pénteken osztotta meg annak a bejegyzésének illusztrálásaként a felvételt, amelyben felidézte, hogy a miniszterelnök szokásos rádióinterjújában a Tisza Pártot brüsszeli kreálmánynak, az ellenzéki politikust pedig „budai úrigyereknek”, valamint „képződménynek” nevezte.

Csak azt nem értem, akkor miért fél a »bátor« felcsúti utcai harcos” 

– tette fel a kérdést Magyar Péter.

Az egyik első, aki kiparodizálta, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője volt. A kormánypárti politikus az utóbbi időben több bejegyzésében is kigúnyolta már egyébként a Tisza vezetőjét. Legtöbbször Facebook-oldalán megjelent fotóit vette górcső alá. Ez történt az alábbi bejegyzésnél is, ahol hunyorogva, nem éppen bokszoló tartást felvéve látható a nagyobbik kormánypárt frakciójának vezetője. 

Mindehhez kísérőszövegként többek között azt írta,

Kissé megsüthette a nap Magyar Pétert az olasz nyaralásán”.

De az internetezők humorérzéke és kreativitása is előkerült. Volt, aki a Tom és Jerry című meséből ismert agresszív kismacskához hasonította a pátelnököt. 

Forrás: Facebook

Más szerint pedig a párizsi olimpián nagy botrányt kavart algír bokszoló, Imane Helif mutat hasonlóságot a magyar politikussal, mivel Helif nő létére szeretne férfi lenni, ugyanakkor Magyar Péterben is megvan a vágy az iránt, hogy „igazi” férfiként tündökölni.

Forrás: Facebook

Sőt, még lapunk munkatársait, Kacsoh Dánielt és Lentulai Krisztiánt is „megihlette” Magyar Péter bejegyzése. Az Orbán Viktorral készült interjút követően főszerkesztő-helyettesünk is posztolt egy mém-fotót a témában, melyhez azt írta kísérőszövegkét:

Orbán-interjú után: komoly nézeteltérések a Pintyőke presszóban...”

Nyitókép: Facebook

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2025. július 23. 15:40
A hétköznap viselt csipkebugyihoz röhejes ez a marciális beállás.
Box Hill
2025. július 09. 10:38
Most látom, ennek két karóra van a karján mint a Vörös Hadsereg zabráló katonáinak.
Hedvig58
2025. július 09. 07:36
A cikket még nem olvastam, de ez a két kép egymás mellett találó nagyon. Jót nevettem rajta. Ezentúl ha Magyar Péter szóba kerül, ezt a képet fogom látni magam előtt. Hihi! Nagyon jó!
barni-a-hegyrol
2025. július 09. 07:32
Bowden kéz, bowden láb... Diósgyőr-Vasgyárban meg kiütnének a soron.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!