Magyarországon járt a volt NOB-elnök – így látja most a budapesti olimpia esélyét

Thomas Bach a magyar államalapítás napján vehette át a TF díszdoktori címét.


Thomas Bach a magyar államalapítás napján vehette át a TF díszdoktori címét.


Az IBA első embere interjúban mondta el a véleményét.


Az ukránok sérelmezték a Nemzetközi Olimpiai Bizottság leendő elnökének megjegyzéseit, amelyek megnyitották az utat Oroszország visszatérése előtt.



A kedden kezdődő NOB-közgyűlés legnagyobb érdeklődést kiváltó kampánytémája a transznemű sportolók helyzetének megoldása, na meg a szervezet és Donald Trump amerikai elnök közötti kapcsolat.


Thomas Bach szerint a háttérben az Oroszországból irányított álhírkampány áll. A NOB első embere arról is beszélt, hogy az ökölvívás hamarosan pozitív híreket kaphat az olimpiai műsorba kerülést illetően.


Az eddig woke-arcként kampányoló NOB-elnökjelölt 180 fokos fordulatot vett, és ma már a női sportolók védelmének leghangosabb képviselőjeként próbál feltűnni.


Thomas Bach, a NOB elnöke a Los Angeles-i pusztító tüzek és a politikai csatározások miatt volt kénytelen közleményt kiadni.


A Kozma utcai izraelita temetőben megtartott szertartáson több százan vettek részt és búcsúztak egy-egy szál virággal a világhírű tornásznőtől, aki éppen január 9-én töltötte volna be 104. életévét.


Imane Helif tajvani hasonmása vissza is lépett egy versenyen.



„Legjobb, ha változik a vezetés” – jelentette ki Thomas Bach.


A világbajnok argentin világklasszis keserű szájízzel távozott a PSG-től, mégis a francia fővárosban aranyozhatná be fényes pályafutását.


Nagyüzem van Mumbaiban, a NOB 141. ülésszakán, ahol az Olimpiai Chartát is átírnák, hogy Thomas Bach harmadik ciklusát követően is elnök maradhasson, és kedden a szervezet tagjává választhatják Fürjes Balázst.


A NOB végrehajtó bizottsága magyar szempontból is sorsdöntő ajánlásokat tett: az öttusa és a súlyemelés programba kerülését támogatja a Los Angeles-i olimpiára, az ökölvívásét viszont nem.


Új, a sportot és a városi kultúrát ötvöző olimpiai kvalifikációs sorozat egyik helyszínéül választotta a magyar fővárost a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Végrehajtó Bizottsága.


Thomas Bach érvekkel támasztotta alá az álláspontját.



