„Húsz éve rettegtem ettől a pillanattól!” – Keleti Ágnes fia a Mandinernek
Az ötszörös olimpiai bajnok tornászlegenda fia, Bíró-Keleti Rafael felidézte lapunknak, miként teltek édesanyja utolsó hetei, napjai.
A Kozma utcai izraelita temetőben megtartott szertartáson több százan vettek részt és búcsúztak egy-egy szál virággal a világhírű tornásznőtől, aki éppen január 9-én töltötte volna be 104. életévét.
Ezt is ajánljuk a témában
Az ötszörös olimpiai bajnok tornászlegenda fia, Bíró-Keleti Rafael felidézte lapunknak, miként teltek édesanyja utolsó hetei, napjai.
Ezt is ajánljuk a témában
A világ legidősebb olimpiai bajnoka csütörtökön, a 104. életévében hunyt el. A Nemzet Sportolói című, 2020-ban megjelent könyvből idézünk.
Ezt is ajánljuk a témában
A világ legidősebb olimpiai bajnokát csütörtök hajnalban, 103 éves korában érte a halál.
Keleti Ágnes Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, és – haláláig – a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt. Helsinkiben 1952-ben műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstöt, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzot nyert, majd 1956-ban, Melbourne-ben talajon megvédte címét, gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként szintén aranyat, egyéni összetettben és csapatban ezüstérmet szerzett.
A magyar és a világ tornasportjának legendás alakjától több százan vettek búcsút a helyszínen egy szál virággal, és koszorút küldött a temetésre Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, valamint búcsúlevélben emlékezett meg Keleti Ágnesről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach, amelyet teljes egészében közlünk:
„Tisztelt Gyászoló Család, Kedves Sportbarátok!
Keleti Ágnessel egyetemes olimpiai közösségünk egy ragyogó teremtést és egy sokakat lelkesítő bajnokot veszített el.
Sportolóként Ágnes művészi előadásmódjával, kitartásával és derűjével nyűgözte le a világot, aratott történelmi győzelmeket. Személyiségéből leginkább a melegsége, alázata és csendesen áradó ereje érintett meg mindenkit, aki találkozhatott vele. Ágnes a tornának szentelte az életét. Hivatása lett, hogy minél többen tapasztalják meg a sport életet formáló erejét. Egy ízben ezt mondta: »Ne a győzelemre koncentrálj, hanem arra, hogy szeretetből csináld.« Ez a megközelítés vezette egész emlékezetes életútján – a magyarországi kezdetektől és győzelmektől az Izraelben töltött évtizedeken át a budapesti hazatérésig. Ágnes megmutatta nekünk, hogy az élet – csakúgy, mint az olimpiai játékok – nem a bennünket elválasztó határokról szól, hanem azokról az összekapcsolódásokról, amelyek minden különbözőségünkben is egyesítenek bennünket, az emberiség teljes közösségét. E kapcsolatok pedig a szeretetben gyökereznek, ahogy ezt Ágnes gyönyörűen megfogalmazta.
Életében rettentő kihívásokkal szembesült, de ő győzelmet kovácsolt a nyomorúságból. Túlélvén a Holokauszt borzalmait, újrakezdte tornászpályafutását, és minden idők egyik legeredményesebb olimpikonjává vált. Miután 1956-ban a Szovjetunió lerohanta Magyarországot, Izraelbe vándorolt, ahol nemzedékek sorát lelkesítette a sport iránti szeretetével. Ágnes megtestesítette mindazt, ami igazi bajnokká tesz valakit: a kiválóság, az állhatatosság, a barátság és a szeretet olimpiai értékei szerint élte egész életét a sportban és a sporton túl. Az olimpiai játékokkal az életet ünnepeljük – Ágnesre való közös emlékezésünkkel most ünnepeljük az ő életét, az ő sport iránti szeretetét, az ő életszeretetét.
Ha így teszünk, Keleti Ágnes örökre tovább él a mi szívünkben!
Lausanne, 2025. január 6., Thomas Bach”
Keleti Ágnes élete számokban
19 évesen lett először magyar bajnok
31 évesen szerezte első olimpiai aranyérmét
35 évesen már 10 olimpiai érem birtokosa volt
36 évesen kezdett új életet Izraelben
41 évesen lett anyuka, két fia született Dániel és Rafael
80 évesen választották a Női Sportolók Nemzetközi Hírességek Csarnoka tagjává
83 évesen tüntették ki a Nemzet Sportolója címmel
95 évesen költözött haza Magyarországra
96 évesen kapta meg Izrael Állam díját
100 éves korában lett Budapest díszpolgára