Az udvarias köszöntőbeszédek sorában egy fontosabbra és hangosabbra sikerült a többinél. Szöul alpolgármestere, Eui Seung Kim határozottan kimondta az eddig csendes pályázatnak nevezett szándékot, miszerint Szöul 1988 után újra megpályázza a 2036-os még házigazda nélküli nyári olimpia megrendezését.
„Los Angeles példájából látjuk, hogy egy város nagyjából 40-50 évente képes nyári olimpiát rendezni, addigra mi is készen állunk, hogy újra vendégül lássuk a sportvilágot”
– mondta a városvezető.
Szöul, amely gyakorlatilag a jelenleg létező infrastruktúrájával már akár holnap nyári olimpiát rendezhetne, azt is nyomatékosan a világ tudomására hozta, hogy a város folyamatban lévő 2,1 trillió won (1,46 milliárd USD) értékű projektjén aktívan dolgoznak, amely egy nagyszabású sport- és szórakoztató komplexum (Jamsil Sports MICE Complex) építésére irányul Szöul délkeleti részén, mondván, hogy a komplexum a 2036-os olimpiai játékok központja lehetne.
Nos, ezekkel az adottságokkal kell tehát majd szembenéznie a most még csak formálódó pályázati mezőny tagjainak, amelyek között olyan újonnan ígérkező jelentkezők is lehetnek, mint a történelmi adósságot törleszteni akaró Berlin, amely az izraeli Tel Avívval közösen rendezne olimpiát. Aztán itt van az indiai Ahmedábád, vagy Egyiptom új közigazgatási fővárosa, a Kairótól 45 kilométerre lévő egyiptomi nemzetközi olimpiai város, vagy a másik végletet kínáló és miniköltségvetésű olimpiát rendezni akaró dán Koppenhága.
Azért, hogy a világ nemzetközi sportsajtója érezze, hogy Korea mindig is és mennyire készen áll, az ünnepség nagy kivetítőjén néhány videót vetítettek, köztük az első Ázsiában megrendezésre kerülő téli ifjúsági olimpiai játékokról szólót is, mondván, ők felnőtt, de ifjúsági olimpiát is képesek rendezni.
Gangwon 2024 a 2018-as pjongcsangi játékok örökségét szeretné folytatni.